Még egyszer az Esterházy-ügyhöz

Régi cseh hagyomány, amelyet a kommunista diktatúra idejében fejlesztettek tökélyre, hogy ha valaki meg akar tiltani valamit valakinek, vagy valakit le akar hurrogni, először halálosan megsértődik. Ezt tette Stanislav Křeček képviselő december 6-án a Lidové novinyban az Esterházyval (konkrétan a motoli temetőben állított emléktáblájával) kapcsolatos vitában. Állítólag „durva sértésről és tudatlanságról“ van szó, „az ellenállók megsértéséről“. Křeček úr vitairatában erőteljesen dühöng: „förtelmes emlékműről“ beszél, olyan módosításokról, amelyek „túlmennek mindenen, amit történelmünk eddigi deformációjától, kiforgatásától és meghamisításától várhattunk“. Ki az a „mi“? Új nemzeti szószóló született? Nem lenne jobb azt mondani, „ki hogyan“? És ha már „nemzeti történelmünkről“ szólunk: ha csak a cseh területekre szorítkozunk, Esterházy Jánosnak az a köze hozzá, hogy valójában a mírovi börtönben kínozták halálra (persze, sok más sorstársával együtt), Olmützben hamvasztották el, és hamvait néhány évvel később a prágai Motol tömegsírjába szórták.

Állítólag Esterházy János fő bűne a „háború előtti Csehszlovákia megdöntése“. Csak megemlíteném, hogy egy állam „megdöntése“ an sich nem bűn: a csehek szintén megdöntői az Osztrák-Magyar Monarchiának, melynek nyugati része viszonylag magas személyes szabadságot biztosító jogállam volt. Ez jogukban állt. Mindemellett a háború előtti Csehszlovákia megdöntése azok lelkén szárad, akik ­ Münchenben – enyhén szólva – gyengeségből átengedték Hitlernek. Esterházy a szlovákiai magyar kisebbség érdekeit védte. Neki szintén joga volt ehhez. Amennyiben az mondta, „akaratunk ellenére csatoltak minket Szlovákiához“, csak a színtiszta igazságot konstatálta, vagy Křeček úr azt kívánná állítani, hogy a hozzácsatolást a magyarok kikönyörögték maguknak Trianonban?

Esterházy nem szavazta meg a zsidók deportálását kimondó törvényt, és mint nyilvánosan is kimondta, azért nem, mert embertelennek és keresztényietlennek tartotta azt. Esterházy a háborúban egy sor lengyelországi, csehországi és szlovákiai zsidót mentett meg a haláltáboroktól. Ezt méltatta Simon Wiesenthal a pozsonyi városi bíróság szenátusa elnökének 1993-ban írt levelében, és ezért kapta meg az idén posztumusz az Anti-Defamation League Bátorság-díját az Egyesült Államokban.

Gašparovič elnök kijelentései Esterházyról igen figyelemreméltóak (mondhatni kuriózumszámba menőek), de legalábbis a cseh állampolgárokat semmire sem kötelezik (elég nekünk az a szégyen, amit a mi elnökünk okoz nekünk világszerte). A „történelem megmásításáról“ szóló tézis pedig értelmetlen, mivel minden új értelmezés, amennyiben ér valamit, mindig felül is bírálja az előző magyarázatokat.

Amiről most szó van, az az, hogy lehet-e Esterházynak a nevét, valamint születési és elhalálozási dátumát jelző emléktáblája? Ha a prágai magisztrátus Křeček úr cikke után összecsinálja magát (ami nyilvánvalóan a dühödt támadás célja), többek között felmerül a kérdés, mennyire lehet komolyan venni a múlt havi „önkormányzati forradalmat”.

Lidové noviny, 2011. december 16.
Gál Attila fordítása