Hajtóvadászat a magyarokra

Április 18-án a magyar parlament alkotmányozó többséggel jóváhagyta az új alkotmány szövegét. Másnap az európai sajtóban - Nagy Britanniától Németországig - nagy felhördülés sodort végig, amely részlegesen a diplomata közegbe is átszivárgott. A nagy cseh lapok is csatlakoztak.

A fő gondot az alkotmány preambuluma („nemzeti hitvallás“) jelenti, valamint a módszer, ahogyan a FIDESZ, alkotmányozó többséggel rendelkezvén (ami egy demokratikus államban inkább kivételes esetnek számít), megkísérli „lebetonozni“ befolyását a következő parlamenti választásokon túlra is. A hosszadalmas előszó operai pátosza számomra viszonylag idegen, ami pedig a kifogások következő körét illeti, a kritikusoknak egy sor dologban igazuk van. A kialakult helyzetben viszont méltánytalannak tartanám ennek a kritikának az elmélyítését, engem a dolgok másik oldala érdekel.

A külföldi és hazai cikkekben egy csomó meghökkentő tárgyi tévedés szerepel. A Die Welt pl. a Magyar Köztársaságnak a „császári koronához“ való kötődéséről beszél. Az isten szerelmére, milyenhez? A l´Express cikkének a címe „A magyarok eltemetik köztársaságukat“ (az állam hivatalos neve mostantól Magyarország, viszont az alkotmányban olvasható, hogy az államforma a köztársaság). Ugyanitt állítják azt a képtelenséget, hogy Magyarország Európa egyik legkevésbé vallásos országa. A Právoban írja Hekrdla úr, hogy a FIDESZ saját alkotmányát a JOBBIK fasisztáinak segítségével érvényesíti (akik tüntetőleg ellene szavaztak), Solyom államfőről, mint Orbán csatlósáról beszél (ezt az embert Sólyomnak hívják, Orbán kritikusai közé tartozik, és néhány hónapja már nem ő az elnök, a FIDESZ újat választott magának). A magyar Szent Koronát ismeretlen okokból az 1222-es évhez köti (II. András Aranybullája kiadásának évéhez). A Právoban és a Lidové noviny-ban is képtelenül és rosszindulatúan szó szerint fordítják a magyar himnusz első sorait: „Bože žehnej Maďarovi“ (Isten áldd meg a magyart), helyesen fordítva: „Bože žehnej Maďarům“ (Isten áldd meg a magyarokat). (A cseh nyelvben a tükörfordítás nem felel meg a magyar eredeti jelentésének - a ford. megj.).

Ez csak egy kis érzékeltetése a hanyagságnak. A lényeg másban rejlik. A nyugati cikkekből az következik, hogy a civilizált Európa itt valami idegennel és barbárral szembesül. Persze ez nem az EU hivatalos nyilatkozata, csak hangok az intellektuális háttérből. Mivel azonban vezető lapokban hangzottak el, nyomatékosak. A Die Welt azt írja, hogy olyan ez, mintha a modern európaiak partijára meghívatná magát a rokonság egy távoli idegen országból. Hát először is, galambocskáim, ne csodálkozzatok, s ezt magunkra Csehekre is vonatkoztatom, de nem hívattuk meg magunkat, ti hívtatok meg minket. Senki nem kényszerített rá titeket. Másodszor pedig, szemmel láthatólag nem voltunk teljesen tisztában azokkal az ambíciókkal, amelyek az említett cikkben olyan szépen meg vannak fogalmazva. Az a feletti sóvárgás érződik az egészből, hogy mostanáig nem sikerült kialakítani valami olyasmit, mint az egykori Római Birodalom, a mostani amerikai (??!!) és a jövendő kínai. Ezt a tervezetet nem ismertették velünk előzetesen. Mindemellett az ütközési pont többek között az, hogy a magyar alkotmány bevezetője a kereszténységről, a nemzetről és a hagyományos családról beszél (a l´Express-t még az is zavarja, hogy a családról, mint férfi és nő közötti kötelékről van szó). Ezt most látszólag nem szabad, a politikai korrektség és a multikulturalizmus szellemében. A szociban ez nálunk sem volt szabad. Ti minket nemkívánatos rokonságnak tartotok a távoli idegenből, közülünk meg sokaknak az az érzése, hogy az elmúlt években a bolondokházába került.

A félreértés tehát kölcsönös. Ezhhez hozzájárul a gyanú is, hogy a Nyugatnak nemcsak a barbárok megnevelése a célja. Hogy lehetséges az, hogy a magyarok esetében annyira zavaró a „19. századi nacionalizmus“, miközben Csehországot annak ellenére is befogadták, hogy a (restitúciós perekben használatos) jogi rendjében olyan törvények vannak, amelyek kollektív bűnösség vádjával vagyonuktól és polgári jogaiktól fosztanak meg embereket. Úgy tűnik, hogy Európa azt szeretné, hogy minél kevésbé bolygassák meg azt, amit Versailles-ban, Jaltában és Potsdamban kisütöttek. Természetesen egy csomó dolgot már nem lehet megváltoztatni. Csak annyit akarok mondani, hogy a status quo görcsös megtartása alapján még semmi helyes nem született, legkevésbé az igazság és szeretet birodalma. Az európai New Deal többek között a magyarok rovására épült. Könyörgöm, miért csodálkoznak, hogy ez nem tetszik nekik? Ezen kívül az emberek és nemzetek értelmes közössége mindig a partner másságával szembeni toleranciára épül.

Végezetül: a cseh „ellenzéki paktum“ idejében a „paktumon kívüli ellenzék“ pártjainak képviselői, elveszítve befolyásukat, többek között azért, mert nem sikerült megszerezniük a nyilvánosság elegendő támogatását, Brüsszelbe jártak panaszkodni. Ha számba vesszük az április 19-i mediális össztűzben emlegetett magyar neveket, nehezen szabadulunk meg attól az érzéstől, hogy a magyar ellenzék, amely a választásokon katasztrofális vereséget szenvedett, külső mediális támogatás nyomásával akarja kárpótolni magát, nem pedig a hazai nyilvánosság megnyerésével. Ez pedig politikailag nem előrelátó és nem tisztességes dolog.

A cseh és a magyar társadalomban egy közös van: a kormány és az ellenzék közötti hatalmas gyűlölet. Ez a bolsevizmus maradványa. Pedig az effektív politika a gyűlölet leépítésében rejlik. Ahol nem boldogulnak, megnyílik a tér a hívatlan nagybácsik számára kívülről. Néha ráadásul magunk hívjuk be őket (a magyarok Hitlert a második világháború előtt, a csehek Sztálint a háború alatt és utána). Az EU még viszonylag civilizált és lényegében tehetetlen nagybácsi. De a környéken akadnak másmilyenek is.

Lidové noviny, 2011. április 27.
Gál Attila fordítása