A nyugtalanság gyújtópontjai Közép-Európában

Június 30-án a Szlovák Nemzeti Tanács meggyőző többséggel fogadta el az államnyelvtörvény 270/1995 számú módosítását. Az eredeti változat pontosításáról és kiterjesztéséről van szó, amely elsősorban a szlovák nyelv hivatalos használatát érinti, valamint a jogi személyekkel és a vállalkozó fizikai személyekkel szembeni szankciók bevezetését célozza a törvény megszegésének esetében. A törvénybe így visszatérnek azok a paragrafusok, amelyeket a múltban kihagytak belőle. Az állami nyelv természetszerűleg a szlovák, viszont tolerált nyelv a cseh is, mint „az államnyelv szempontjából az alapvető érthetőség kívánalmainak megfelelő nyelv“, ami első hallásra nekünk, cseheknek, kellemesen hangzik, közelebbről megvizsgálva viszont gyanús lehet: gondot okoz ugyanis a magyar, és kérdés, hogy ezt az előnyt nem kellene-e inkább szégyellnünk.

A szavazáskor a kormánykoalíció egy emberként mellette szavazott, az ellenzék megoszlott: az MKP és a többi ellenzéki párt egy része ellene voksolt, a szlovák ellenzék többsége viszont tartózkodott.

El kell ismerni, hogy a törvény valamilyen problémára reagál. Megalkotói és felterjesztői populista módon akartak megfelelni a szlovák nyilvánosság stresszelt részének, amely attól tart, hogy a magyar kisebbség és az általa lakott területek kicsúsznak a szlovák állam kezéből.

Az olyan helyzet, amikor egy államon belül két etnikum él, amelynek a nyelve nagyon eltérő, miközben a kisebbségben lévő közvetlen szomszédságában egy olyan nemzetállam van, amelyben az ő nyelvük a fő, konkurencia nélküli megértési eszköz, mindig kellemetlen, kiváltképp, amikor ez az etnikum saját „kisebbségi létét“ nem önként választotta. Normális körülmények között csak kevés szlovák tanulna magyarul, és csak kevés magyar szlovákul, ez csak praktikus okok miatt lenne így. Mi több, régiónkban a nyelvet a nemzeti identitás részeként, és a nemzetet politikai egységként értelmezik.

A múlt rendszerben nem okozott gondot rákényszeríteni a szlovákiai magyarokat arra, hogy megtanuljanak szlovákul. A totalitárius államnak megvoltak erre a megfelelő eszközei. A fordulat után jelentkezett az a probléma, amit a csehek nem ismernek, mivel a múltban gyalázatos és brutális módon megszabadultak saját, német kisebbségüktől. A szlovák nyelvtörvény mai formájával az a gond, hogy a működtetéséhez nem kismértékű „szervezett erőszakra“ lesz szükség. Ez hajlamos lesz az egész társadalomra kiterjedni (a törvény az államnyelvet helytelenül használó szlovák intézményeket is sújtja majd, a szlovák helyesírás szabályai bizonyos értelemben jogi dokumentummá válnak). Azokra a gondokra, amelyeket jóindulattal és kölcsönös megértéssel kellene megoldani, büntetéssel fog válaszolni.

A törvény alkalmazása az országban a polgári jogokat és a személyes szabadságot súrolja, következésképp nemcsak a szlovákiai magyarokat, hanem a szlovákokat is sújtani fogja. Vagy a törvény csak formalitássá válik, ami általánosan a törvények komolyságát csökkenti. Vagy végül, tekintettel a törvény bizonytalan megfogalmazására, tér nyílik az önkényes használatra. Leginkább mindhárom lehetőséggel számolhatunk, s nehéz megmondani, melyik a rosszabb közülük.

De nemcsak a szlovákok és a magyarok vannak gondban. Az EU kiterjesztésével az unión belülre kerültek olyan országok is, amelyek folytonosan politikai jellegű etnikai konfliktusokkal küzdenek. A múlt században mindkét világháború a térség radikális hatalmi újrafelosztását hozta. Mindemellett bizonyos mértékig figyelembe vették némelyik itteni nemzet egyenjogúsági törekvéseit. A nyers erőre épített háborús megoldások, még ha a szükség kényszerítette is ki őket, egy sor igazságtalanságot okoznak. Ezek némelyike (sokkal kevesebb van belőlük, mint azt a sújtottak általában elképzelik) felülvizsgálható a „némely politikai igazságtalanság következményének orvoslása” szellemében. Így került felszámolásra az orosz koloniális hatalom Közép-Európában, ide értve a lecsatolt német terület (NDK) visszacsatolását, vagy így teljesedhetett ki a szlovákok, horvátok, szlovének politikai önrendelkezése. Bizonyos esetekben a „jóvátétel“ különösképp elvetendő módon történt (etnikai tisztogatások Csehszlovákiában a második világháború után, Jugoszláviában pedig az eldurvult széteséskor). Máshol megbújnak a konfliktusok csírái, destabilizálják a régiót, és odavonzzák az esetleges agresszorokat. Tudja egyáltalán az Európai Unió, mekkora terhet vett magára, amikor ennek a térségnek az országait befogadta? Az EU-nak nincs más választása, mint integrálódni. Az integráció egyebek között azt jelenti, hogy a magyarok és szlovákok közt dúló konfliktusokhoz hasonlókat nem lehet a szőnyeg alá seperni, hanem közvetíteni kell a megbékélésben. Rá kellene vezetnie a jelenlegi és jövőbeni tagjait, amelyeknek vaj van a fejükön a tömeges etnikai disznóságokban, hogy legalább ostoba mentegetőzés nélkül szégyenkezzenek miattuk.

Ellenkező esetben az európai integráció csődöt mond.

Lidové noviny, 2009.július 9.
Gál Attila fordítása