Cseh, itt ne lopj! *)

Karel Steigerwaldtól körülbelül tíz napja figyelemre méltó cikk jelent meg a Mladá fronta dnes hasábjain a Tugendhat-ügyről („Tugendhat: a Gestapo jogutódja az állam?“, MfD 2007. február 8.). Steigerwald szenvedélyesen védelmezi a magántulajdont az állam a „nemzeti kulturális emlék“ és „össznépi tulajdon“ védelmezőjének álarcába bújtatott, mindent szabályozni kívánó hajlamával szemben. A szerző érvelése elegáns, gördülékeny és első pillantásra meggyőző. A fölületes, jóindulatú olvasónak aligha tűnik föl, hogy van benne némi következetlenség.

Steigerwald úr azt írja: „A náci megszállás után a csehszlovák állam a villát a Gestapotól elkobozta és megtartotta, a Gestapo kvázi jogutódjává a csehszlovák állam lett. A villát (mármint a Tugendhat-félét –bd) a Gestapo kobozta el és használta. A faji tudomány elveire hivatkozva. A kommunista tudományos világnézet ugyanúgy kijelölt tulajdonra nem méltó alsóbbrendű embereket, persze másképpen, mint a nácik. Osztályalapon. A kommunista állam villát erre hivatkozva tartotta meg magának. Pontosabban szólva a zsidóknak nem szolgáltattak vissza semmit, ellenben másokat is megfosztottak tulajdonuktól. A rablás náci elveit mindenkire kiterjesztette.“ E kiterjesztés jellegénél kicsit el kell időzni. Hiszen Steigerwald úr ugyanakkor máshol azt írja, hogy „a korábbi, náci, aztán kommunista rezsim rabolt, gyilkolt. Semmibe vették az emberi jogokat és a tulajdon törvényeit. Gaztetteiket faji- vagy osztályharc alapján álló „tudományos elméletekkel” igazolták“, az a gyanú támad, hogy a szerző vagy eddig csupán a tudományos-fantasztikus történetekből ismert idődeformáció anomália áldozata, vagy „irányított amnézia“ foglya: lehetséges azonban, hogy csak pragmatikus naptárreformról van szó: az övében ugyanis 1945. május 8. után egyenesen 1948. február 25. következik. Abban az időben, melyet Steigerwald úr átugrott vagy átaludt, szintén rengeteget raboltak. Már nem faji alapon, ahogy a nácik tették, de még nem osztályalapon, ahogy később a kommunisták. Hanem nemzeti alapon, alsóbbrendűek a németek és a magyarok voltak. A kommunisták a forradalmi osztogatásban részt vettek, de ebben egyáltalán nem voltak egyedül. A „demokraták“ előzékenyen segédkeztek nekik, egyébként maguk a háború alatt maguk is valami hasonlót gondoltak ki. A tulajdon az államé lett, mely azt teli kézzel osztogatta a sóvárgó balekoknak. Mivel az osztogatáskor a jelentős pozíciókat a kommunisták foglalták el, az egyetlen félig-meddig szabad választásokon 1946-ba ezt tömérdek szavazatokra tudták váltani. Akkor éppen a szavazatok kellettek nekik. Aztán (1948 februárja utáni) a harmadik fázisban, a kommunistáknak immáron hatalomra kerülvén semmilyen szavazatra nem volt már szükségük. Az említett balfácánok egykor ebül szerzett jószága később ebül veszett el, annak az államnak a segítségével, melyet korábban köztársasági elnöke, az egész akció kiagyalója, „humánus demokráciának” nevezett. Egyaránt elvették az összeharácsolt s a tisztességesen szerzett javakat (ha egyáltalán ilyen is akadt közöttük). Mikor a magántulajdon iránti tiszteletlenségről és az állam önkényéről van szó, képmutatás újkori történelmünk e rövid, ám jelentős fejezetét átugrani.

Másodszor: a „nemzeti műemlék“-ről. Brünn 1945-ig felerészben német város volt. Tugendhaték németajkú zsidók voltak. Mégis hogy jönnek ahhoz, hogy a tisztes módon szerzett pénzükön épített ház egy másik nemzet kulturális műemléke? S a tulajdonosoknak örülniük is kell, ha a cseh nemzet választott vezetői közreműködésével szemlesütve jogos tulajdonuk kegyesen visszajuttatja azzal a megjegyzéssel, hogy majd éber szemmel tartja, hogyan bánnak vele, a betartandó szabályokat megtartják-e. Jaj, ha valamit megpróbálnak eladni! Mindez leginkább a Zimbambwében uralkodó körülményekre emlékeztet engem: a bennszülöttek a fehér földeket elkobozva kétségtelenül „nemzeti emlék“-ekhez is hozzájutnak. Valójában, ha a Tugendhat-örökösök a villa lerombolása mellett döntenének, a telket pedig eladnák az azon szupermarketet építő Lidl-nek, az csakis rájuk tartozna. Ez bizonyosan nem volna se nem szép, se nem kulturált, de a tulajdonjogba beavatkozni összehasonlíthatatlanul nagyobb erkölcsi, politikai és gazdasági kárt is okoz, mint bármilyen villa lerombolása.

Ha képmutató volnék, azt írnám, hogy meglep Steigerwald úr cikkében az időbeli hiátus és feledékenysége a másfajta fosztogatást illetően. Azonban erről szó sincs. Hisz mit szólnának olvasói! Mit szólna hozzá Václav Klaus Gazdasági és Politikai Központja!

Nemzetünk a környéken régóta elég rossz hírnek örvend, a (természetesen idegen) magántulajdonnal történő nagyvonalú kísérleteket illetően. Steigerwald úr cikkében, úgy tűnik, csak kibővítette azok körét, akik tulajdonát nem lehet elkobozni, honfitársaink mellett még a Tugendhatokra is. Az a határ viszont, akikkel nem lehet kísérletezni és akikkel lehet, nem szűnt meg.

Próbáljuk meg azonban pozitívumot találni a dologban. Vitathatatlan, hogy a cikk írója kibővítette azok körét, akiktől nem szabad lopni. Talán ez az első fecske, az első apró lépés. Egyszer, talán száz év múlva, majd akad valaki, aki idesorolja a csehországi németeket is. Ez már azután lesz, hogy csehországi németeknek nyomukat sem lelni, s nem fenyeget az a veszély, hogy beismerésünknek anyagi következménye is lesz. Micsoda lehetőség lesz ez majd az össznemzeti bűnbánatra!

2007. február 17.
Kövér Gábor fordítása

*) ezek a feliratok a cseh határhoz közeli németországi és ausztriai szupermarketekben jelentek meg röviddel a vasfüggöny leomlását követően , az üzemeltetőknek a határok megnyílása után szerzett tapasztalataik alapján.