A cseh politikai válság

Politikai válság van a posztkommunista kelet-közép-európai régióban: problematikus a varsói és pozsonyi kormánykoalíció, elhúzódó bizalmi válságon megy keresztül a budapesti kabinet, Prágában pedig még kormány sincs. A krízis kétségtelenül Csehországban a legmélyebb. A nyugati politikai rendszerben többnyire egyensúly van az egyéni kezdeményezést előtérbe helyező és a szolidaritásra építő pártok között, és általában tiszteletben tartják a közös demokratikus, liberális értékeket. Kelet-Közép-Európában azonban hiányzik a jobb- és a baloldal számára egyaránt elfogadható közös értékrend. A baloldaliság a térségben ugyanis más jelent, mint Nyugaton: az államvallásul az átalakított marxizmust választó, modernizált orosz önkényuralom ideológiáját és gyakorlatát. A posztszocialista országok többségében a baloldali pártok átmentek bizonyos reformokon, és idomultak a baloldaliság európai felfogásához, az újraalakult polgári pártok politizálására pedig, bárhogy tiltakoznak is ellene, rányomják bélyegüket a kommunista múltból örökölt minták. A bal- és a jobboldal közti szakadék Csehországban a legmélyebb, a régióban csak itt működik máig erős támogatottságú, brezsnyevi mintájú kommunista párt.

A cseh társadalomban a kommunista rendszer mélyebb gyökereket eresztett, mint a magyarban vagy a lengyelben. Részben azért, mert a cseh demokráciafelfogás plebejus jellegű: az egyenlősdi, a nagyvonalúság hiánya, az irigység, a tekintéllyel és a tulajdonnal szembeni tiszteletlenség jellemzi, és állandóan ingadozik a radikalizmus és a defetizmus, az arrogancia és a szervilizmus között. Mindez termékeny talaj volt a szovjet típusú kommunizmus számára.

A kommunista rendszer 1989-ben mégis egy hét alatt összeomlott. A politikai változásnak azonban nem volt ideje megérlelődni. Az új politikai rendszer egyik pólusát a polgári demokraták alkották, akik a hagyományos nyugati politikai struktúra híveinek vallották magukat. A másik oldalon a régi rendszer támogatóit maga köré gyűjtő kommunista párt állt. A múlt rendszer azon hívei pedig, akik már nem hittek a kommunista eszme erejében, a vidék, az úgynevezett morva régió érdekeit képviselő különféle csoportokat hoztak létre, amelyek mára a feledés homályába merültek.

Egyedül a szociáldemokraták lettek sikeresek. A pártot az USA-ból hazatért idealista disszidensek szervezték újjá, de hamarosan hozzájuk csapódtak a husáki normalizáció idejének párttagjai, illetve az 1968-as reformkommunisták. Ezt a tarkabarka társaságot kovácsolta össze, és tette a legerősebb cseh politikai erővé Milos Zeman, a párt második elnöke. Utóda, Vladimír Spidla azonban kudarcot vallott az autentikus szociáldemokrácia létrehozására irányuló kísérletével. A párt ezután összefogott a kommunistákkal, akikkel az előző ciklusban kényelmes többséget tudhattak maguk mögött.

Az idei választások aztán patthelyzetet eredményeztek: a szociáldemokrata-kommunista blokk, illetve a polgári demokra-kereszténydemokrata-zöld hármas döntetlenre hozta a meccset. A szociáldemokraták nyíltan nem lépnek ugyan koalícióra a kommunistákkal - ezt kongresszusuk határozatban megtiltotta -, ám a kormányra kerülést a támogatásukkal képzelik el. Programjukban és politikai felfogásukban valóban közel állnak egymáshoz. Nem lenne áthidalhatatlan a távolság a szociáldemokraták és a polgári demokraták között sem, de nagykoalíciós együttműködésüket a programok különbözősége mellett személyes ellentétek is nehezítik.

A mostani helyzet logikus megoldása az előrehozott választás lenne, ami már aligha végződne döntetlennel. Az odáig vezető út azonban alkotmányosan igen bonyolult, az alsóház feloszlatásához egyelőre nincs meg a többségi akarat. A polgári demokratáknak ugyanakkor nincs ínyükre a nyílt vagy palástolt nagykoalíció. A kereszténydemokraták és a zöldek által támogatott, esetleges kisebbségi kormányuk viszont a szociáldemokraták számára lenne elfogadhatatlan. A kommunisták eközben a háttérből csendben figyelik az eseményeket.

Kövér Gábor fordítása
HVG, 2006 december 20