Tényleg ezt érdemeltük?

Múlt héten arról értesülhettünk Paroubek ügyvezető miniszterelnöktől,hogy nem fog (és nyilvánvalóan a szociáldemokrata párt vezetőségének többi tagja sem) az őszi önkormányzati és szenátusi választások előtt a Polgári Demokrata Párt (ODS) képviselőivel tárgyalni. Az ODS alelnöke, Langer erre úgy reagált, hogy menjen a fenébe.

Mindkét politikus nyilatkozataira ráírta bélyegét a feszült helyzet: Jiří Paroubek a Miroslav Kalousekkel történt megegyezés után csupán egy aprócska lépésre állt csak a végső győzelem előtt: mind a ketten, szemlátomást a múlt foglyai, megfeledkeztek arról, hogy a kereszténydemokrata pártnak ténylegesen vannak tagjai. A tárgyalások kudarccal végződtek, Kalouseknek távoznia kellett, Paroubek pedig kellemetlen helyzetben találta magát. Mint legjobb védekezés, frontális támadást indított a Polgári Demokrata Párt (ODS) ellen, bár az ODS csak azzal vádolható, hogy hagyta magát az orránál fogva vezetni, hiszen a kulisszák mögött már rég a kereszténydemokratákkal tárgyalt a közös kormányzásról.

Kényes az ODS helyzete is: akár a hatalom mámorító illatába kívánt újra beleszagolni (másképp Mirek Topolánek alatt alighanem billegni kezdett volna az elnöki szék), akár a félelem volt az oka, hogy ha Paroubek kap lehetőséget a kormányalakításra, sikeres lehet, vagy leginkább mindkettő egyszerre, de gyakorlatilag mindenben engedett a szociáldemokraták (ČSSD) kívánságainak: szakított kisebb koalíciós partnereivel, kiszolgáltatta magát Paroubek kényének; belement a félig szakértői kormány fölállításába; végül Topolánek hagyta, hogy Paroubek diktáljon kettejük négyszemközti találkozóin, még azok helyét is a volt miniszterelnök jelölte ki. A sóvárgás és a rettegés elegyétől űzött ODS-t lépre csalta Paroubek, s hogy a legrosszabb nem történt meg (bár még messze nincs lefutva a meccs), az nem a polgári demokraták érdeme.

A ODS kelt mostanság nagyobb rokonszenvet: de vajon nem csak azért, mert ebben az összecsapásban a gyöngébb és a kevésbé rossz? Elég sovány siker. Mikor szerencsétlen Vladimír Špidla megbukott, a szociáldemokratákkal szemben egy kicsivel sem viselkedett tisztességesebben a Polgári Demokrata Párt, mint most Paroubek velük, csupán híján volt utóbbi menedzseri agyafúrtságának és dörzsöltségének.

Azt mondják, minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel: ez banális és bizonyíthatatlan kijelentés. Mégsem tudok szabadulni a sejtelemtől, hogy politikai elitünk azért egy hajszálnyival rosszabb annál, mint amire rászolgáltunk. Például Jiří Paroubek vagy David Rath viselkedése politikai ellenfeleikkel, a köztársasági elnökkel vagy az újságírókkal szemben nagyon különbözik attól, amivel az átlag polgár a mindennapi életben, sőt a hivatalokban, az egészségügyben és többnyire a rendőrségen is találkozik. A politika legfelsőbb szintjén lassan azonban nem csak az egykori és mai kommunisták telepedtek meg, hanem az egykori smasszerek, rendőrségi verőlegények, az egykori állambiztonsággal kiváló kapcsolatot ápoló emberek és az előző rendszer menedzserei is. Ha valaki ezt a helyzetet kritizálja, rögtön rásütik, hogy elfogadhatatlan diszkriminációt óhajt, a kommunista ideológia bírálata pedig lassan ugyanúgy szalonképtelen, mint az antiszemitizmus.

A „bársonyos forradalom” végnapjait éljük: ahogy az a forradalmakban szokásos a „nép” föllázadt az „urak” ellen. A „nép“, melyet most főképpen az ODS képvisel, úgy tűnik, vesztésre áll. A hiba abból adódik, ahogy és amilyen formában vettük át a demokratikus szabályokat és intézményeket, hogyan viszonyultunk a közel félévszázados „szovjet” megszállás örökségéhez. Nem lett volna haszontalan egy kissé elgondolkozni az ünnepelt Karel Havlíček szavain: „csak az egészséges és művelt nemzetnek lehet a szabadsággal párosuló jó kormányzata… a műveletlen nemzet, vérezzen is el érte forradalmakban, a szabadságot és jogot el nem nyerheti, hanem újra meg újra megcsalatják s az önkényuralom alá hajtják, Az erkölcsileg romlott nemzet, még ha akár művelt is, romlottsága az önkényuralom újra szerencsétlen állapotába juttatja.“ Azzal, hogy a „nemzet”, annak elitjét jelenti. A „népet” megilleti az ártatlanság vélelme.

Mladá fronta Dnes, 2006. szeptember 7.
Kövér Gábor fordítása