Mi történt a kereszténydemokratáknál?

A Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-ČSL) exelnöke, Miroslav Kalousek a sajtóban heroikus önarcképét festi éppen: meg akarta akadályozni az újabb Ellenzéki Szerződést és a választási törvény rájuk nézve halálos módosítását. Megértette, hogy csak saját magát föláldozva tudja ezt megtenni és azzal a tudattal kezdett el Paroubekkel a közös kormányzásról, hogy távoznia kell. Szándéka végül is valóra vált. Gyerekeknek való mese, felnőtt el nem hiheti.

Ugyanúgy nehezen elképzelhető, hogy a kereszténydemokrata elnök saját szakállára kezdett el tárgyalni Paroubekkel és formálisan csak a tárgyalásokra kapott szabad kezet, annak a tartalmáról nem döntöttek. Az elnökséget így csupán egy bűn terheli: hogy elnökét nem állította meg időben.

Ez a magyarázat annál figyelemre méltóbb, milyen rossz véleménnyel vannak a kereszténydemokraták vezetői tagságukról és a közvéleményről, hogy ilyen magyarázattal állnak elő.

Sokkal valószínűbb az alábbi föltevés: a lényegében vesztes választások és a kizárólag a polgári demokratákkal (ODS) kötött szövetség kudarca után (ODS fütyült a kereszténydemokratákra), a vezetésben nőtt az elégedetlenség és az igény a szociáldemokratákkal történő kibékülésre. Ennek első jele alighanem a parlament elnökének megválasztására tett első két kísérlet volt – hogy a „hármaskoalíció” nem volt egységes, az egyértelműen a KDU-ČSL számlájára írható. Lázadás tört ki, melynek vitorlájából a szelet az elnök tipikus cseh módra akarta kifogni, vagyis a zendülés élére állt. Egy olyan alapvető politikai fordulat koncepciója, melyről csupán pár ember dönt alig egy hét leforgása alatt, a múlt rendszerből örökölt apparátusi reflexekről árulkodik. Szerencsére kiderült, hogy ma már ez nem megy: Kalousek salto mortaléja orra eséssel végződött.

Legyen e fenti föltevés igaz vagy sem, a párt alsó és legalsóbb szintjein kitörő lázadás a maga módján bámulatra méltó: Kalousek akciójának párját ritkítóan esetlen kivitelezése természetesen erősen segítette létrejöttét. Szerencsére így nem emlékeztetett az eset a forradalmi munkás-paraszt kormány 1968-as létrehozására. A tagságnak hála bebizonyosodott, hogy a kereszténydemokratákat sújtó megvetés igazságtalanul egysíkú.

Mindazonáltal, az ilyen tömeglázadás hatóereje mindig korlátozott. A legrosszabbat képes megakadályozni: a kereszténydemokraták (egyelőre) nem támogatják Paroubeket, a szociáldemokraták és az ODS mutyizása (szintén egyelőre) kizárva. A tagság lázadása azonban politikacsinálásra nem alkalmas: a párt politikáját csak felelős megbízott egyének képesek alakítani, a tagság arra törekedhet csupán, politikai válság idején kivehesse részét a vezetés megváltoztatásából. A tagság ahhoz fontos, hogy a pártvezető (például Kalousek) az ehhez hasonló szorult helyzetben, segítséget kaphasson tőle. Mint az események mutatták, erre lett is volna Kalouseknek esélye. Most azonban már nincsen.

A helyzet fejlődése ebben is feltűnően 1968-ra emlékeztet a kereszténydemokraták mikrovilágában. Dubčeknak soha eszébe nem jutott, hogy támogatásért a nyilvánossághoz forduljon. Ehelyett a politbürón belüli hatalmi harcokkal foglalkozott. Mikor a közvélemény hallatta hangját, már késő volt. Hangja erős volt és pár hónapig a legrosszabbat megakadályozta. A kommunista elit csődöt mondott.

Mit csinál most a KDU-ČSL vezetése? A konferencia végül is visszautasította a teljes elnökség leváltásának legitim követelését. Pár ember lemondott pártbéli tisztségéről, de mindazok, akik képviselők is voltak egyben, mandátumukat megtartották – ők fognak dönteni! Kalousek frakcióvezető maradt és az egész ügyben kétségkívül fülig sáros Kasal alelnök irányítja most a pártot. A pártközvélemény decemberben jut majd szóhoz (s nem egy hét múlva), amikor a párt kongresszust tart, ahol „az egyszerűség kedvéért” az előző kongresszus küldöttei gyűlnek megint össze! A mostani gyűlés megtiltotta az olyan kormányba való belépést, mely az esetleges kommunista szavazatokon áll és bukik, de a bizalmi szavazáson nem tiltotta meg annak támogatását. Nehéz attól a gondolattól szabadulni, hogy nem tisztességes játékról van szó, afféle „komámasszony hol az olló”-ról, melynek célja a tagság és a közvélemény figyelmének elaltatása. Mikor a kongresszus decemberben összeül majd, lehet, hogy a bizalmat kapott miniszterelnök már Jiří Paroubek lesz.

A dolog rendbetételéhez nem elég a párt tagságának és alsóbb rétegeinek egy, mégoly csodálatos föllángolása. Állandó nyomás alatt kellene tartani a pártvezetést, e nyomásnak pedig valakinek az élére kellene állnia. A kereszténydemokraták nyilvánvaló tragédiájának oka az, hogy manapság pont egy ilyen ember hiányzik náluk.

2005. szeptember 2.
Kövér Gábor fordítása