Két pogány közt

A két világháború közötti korszak (Horthy neve által fémjelzett) Magyarországa, ellentétben a nálunk élő hagyománnyal, nem fasiszta vagy félfasiszta állam, hanem erős tekintélyelvű vonásokkal alkotmányos monarchia volt. Az országban működött a parlament, benne pártokkal, törvényes ellenzékkel. A kormányzó (a meg nem választott király helyettesítője; ezt a funkciót 1920 márciusától 1944 októberéig Horthy Miklós látta el) nagyon erős pozícióval rendelkezett, a kormánynak valamivel korlátozottabb helyzete volt. Magyarországon, néhány nagyvárost leszámítva, egészen 1939-ig nyílt szavazás volt, mely a legkülönfélébb machinációknak adott lehetőséget. Ezért az ellenzék (a szociáldemokraták, később pedig a Független Kisgazdapárt) nagyon gyönge volt, a kormányváltásokhoz csupán a kormányzó csoportosuláson belüli hatalmi átrendeződés vezetett. Ellenzékben voltak a különféle fasiszta pártok is, legismertebb közülük a Magyar Nemzetiszocialista Párt – Hungarista Mozgalom (röviden Nyilaskeresztes Párt) lett, élén egy nyugalmazott őrnaggyal, Szálasi Ferenccel. Ám ezt a fajta ellenzékét sem nézte a kormány jó szemmel, Szálasit két évre bebörtönözték. A kommunista párt be volt tiltva, üldözték, a kommunista fedőpárt alapítására tett kísérletek egytől egyig meghiúsultak.

Horthy rendszerétől nem volt idegen az antiszemitizmus. Az első zsidóellenes törvényt 1920-ban vezették be, mely numerus clausust vezetett be az egyetemeken (s világszerte olyan nagy fölháborodást keltett, hogy 1928-ban enyhíteni kellett rajta), a további zsidótörvényeket – melyek sokkal szélesebb alapon korlátozták egyes foglalkozásokban a zsidók arányát – 1938-tól kezdve fogadták el, később német nyomásra. Végül a rendszert megtiltotta a zsidók és keresztények közötti vegyesházasságokat is. A háborúban a zsidók nem szolgálhattak katonaként, ehelyett munkaszolgálatra kötelezték őket. Egészen 1944-ig azonban nem kellett sárgacsillagot viselniük, nem gyűjtötték gettókba és nem szolgáltatták ki őket a náci gyilkológépezetnek.

A világháború közti Magyarország alapeszméje a versailles-i békerendszer revíziója volt. A trianoni békeszerződés miatt került körülbelül hárommillió magyar Magyarország határain kívülre, egy részük közvetlenül az új határok mentén élt, ahol túlnyomórészt többséget alkotott. Az állami ideológia nem volt egyértelmű, széles skálán mozgott az etnikai alapú határok megállapításától a történelmi Magyar Királyság teljes visszaállításának követeléséig. A magyar politikai vezetők végül a revízió érdekében úgy döntöttek, hogy szövetkeznek a hitleri Németországgal. E döntés következményei Magyarország számára katasztrofálisak voltak.

Hitler segítségével a magyarok revíziós követeléseinek egy része teljesült, az etnikailag magyar területeket merghalaladó visszacsatolással: Magyarország fokozatosan olyan területekkel nőtt meg, mint Dél-Délkelet-Szlovákia, Kárpátalja, Észak-Erdély, Vajdaság, illetve ide tartozott Horvátország és Szlovénia piciny része is. Mindezért cserébe Hitler tevőleges magyar részvételt követelt háborús kalandjában, beleértve a Szovjet-Oroszország megtámadását is, ahol a rosszul felszerelt és felfegyverzett magyar hadsereg óriási veszteségeket szenvedett.

Mikor 1943-ban világossá lett, hogy Németország visszafordíthatatlanul a megsemmisítő vereség felé rohan, a vezető magyar politikai körök elkezdtek a „kiugrás” gondolatával foglalkozni. Komoly akadályt jelentett azonban számukra a csöppet sem indokolatlan félelem Sztálin Oroszországától. Ezért kezdetben titokban, semleges országokban állomásozó nagyköveteik közvetítésével kizárólag a nyugati szövetségesekkel tárgyaltak. Ezek a próbálkozások természetesen nem maradtak a németek előtt titokban. Ezért 1944 márciusában Hitler Horthy tárgyalás ürügyén Klessheimbe (a mai Ausztria területén) csalta, ezalatt Magyarországot megszállta. Horthy az okkupációt utólag Dubček-módra jóváhagyta és Hitler bábját nevezte ki miniszterelnökké. Az ellenzéki pártokat betiltották, vezetőiket letartóztatták és koncentrációs táborba vitték. Hasonló sors várt a „megszállás előtti” kormányfőre s belügyminiszterre is. Magyarországra jött a Gestapo mintegy ezer tagja és Adolf Eichmann is csapatával. Hamarosan megkezdődött a zsidó lakosság deportálása a haláltáborokba.

Azon a nyáron a németek nehézségekkel kerültek szembe Romániában, Horthy ezt kihasználva felfüggesztette a deportálást és saját kívánságainak megfelelő kormányelnököt nevezett ki. A kabinet legfőbb feladata ezúttal az Oroszországgal megkötendő különbéke volt. Ősszel titkos tárgyalások kezdődtek Moszkvában, melyről azonban német titkosszolgálat tökéletesen tájékoztatva volt: mikor 1944. október 15-én Horthy rádióbeszédében bejelentette a megállapodást a Szovjetunióval, a németek azonnal masszív ellenintézkedéseket vezettek be, a kormányzót a proklamációt visszavonására kényszerítették. Horthy miniszterelnökké a fasiszta Szálasit nevezte ki és lemondott. Horthyt a háború végéig Németországban internálták, a különbékére tett kísérlete azonban, lett légyen mégoly sikerületlen is, megmentette életét: Sztálin nem követelte a fejét, Horthy élete végéig portugáliai emigrációban élt. Szálasi „nemzetvezető“-nek kiáltotta ki magát, ezután különösen kegyetlen diktatúra kezdődött, mely szerencsére csupán néhány hónapig tartott és nem terjedt ki a teljes magyar területre (az ország keleti részét már elfoglalták az oroszok). Budapest ostroma alatt (ez volt állítólag a legnagyobb városi ütközet a második világháborúban) a város szörnyű veszteségeket szenvedett, nyomai mind a mai napig látszanak. Az ostromot három évig egy félig szabad közjáték követte: az oroszok Magyarországon ugyanúgy viselkedtek, mint más ellenségesnek minősített államban: vagyis kegyetlenül. A megszálló orosz egységek egészen 1990-ig az országban maradtak. A fő politikai szerv 1947-ig az úgynevezett Szövetséges Ellenőrző Bizottság volt, melyet majdnem kizárólag az oroszok irányítottak Vorosilov tábornok elnökletével. Vétójoga volt az összes fontos politikai kérdésben. Mindezzel együtt Magyarországon egy darabig a kommunistákon kívül más párt is működhetett, 1945 őszén pedig viszonylag szabad választásokat tartottak. Hatalmas győzelmet aratott a Független Kisgazdapárt (mely olyan gyűjtőpárt volt, mint Szlovákiában a Demokrata Párt) –, a szavazatok 57%-át nyerte el. Az erősen támogatott kommunistáknak meg kellett elégedniük a szavazatok 17%-ával. Az oroszoknak magyar kollaboránsaikkal sikerült a nemkommunista pártokat szétverniük és a szociáldemokratákat a kommunista pártba olvasztaniuk. Brutális és undorító eszközöket használtak: a kisgazdák főtitkárát, Kovács Bélát például úgy tüntették el, hogy az NKVD tartóztatta le (a magyar szervek ugyanis ezt nem tehették Kovács képviselői mentelmi joga miatt) és Oroszországba hurcolta, ahonnan félholtan tért haza Sztálin halála után. Ezt követően Nagy Ferenc miniszterelnöknek emigrálnia kellett és lemondania tisztségéről, s ugyanez a sors várt a parlament elnökére, Varga Bélára is. Ezt a csehországinál valamivel brutálisabb sztálinizmus követte, hiszen az Magyarországon, ellentétben Csehszlovákiával, hatalmas nyomor volt.

Megértem, ha a magyar zsidók az oroszok bejövetelét Budapestre más optikán keresztül szemlélik – szó szerint az életüket köszönhetik nekik. De eltekintve ettől: felszabadulásról beszélni több mint túlzás. A túlélés még nem jelent egyszersmind felszabadulást is.

2005. Február 20.
Kövér Gábor fordítása