Az elrettentő cseh példa

Az alábbi cikket az elmúlt rendszer (Csehszlovákiában és biztosan Magyarországon is) alighanem az „ország jóhíre megkárosításának“ tartotta volna. (Erről egyébként büntető törvénykönyvében illő módon meg is emlékezett). Bajosan lehet azonban a mostani csehországi helyzetről másképpen beszélni.

A cseh politikai rendszer a majdhogynem születése óta megoldhatatlan helyzetek előidézője is egyben. 1996 óta nem volt parlamenti többséggel bíró kormány az országban, a 2002-2006 közötti ciklus kivételével, mikor is egyfős többsége volt a kabinetnek, a kormányoldal képviselői pedig azon versengtek, melyikőjükön is múlik a többség: egyikük e dicsőséget azzal érte el, hogy egy fontos szavazás idején éppen részegre itta magát az „U Schnellů“ sörözőben. Rosszabb volt ekkor a helyzet, mint akár Václav Klaus 1996 és 1997 közötti kisebbségi kormánya, akár az a szociáldemokraták (ČSSD) és Polgári Demokrata Párt (ODS) által kötött úgynevezett Ellenzéki Szerződés idején, mely Miloš Zeman parlamenti többséggel nem rendelkező kormányának működését tette lehetővé 1998 és 2002 között. Minden eddigi választás után úgy tűnt, hogy rosszabb már nem is lehet a helyzet. Az idei választások jelentik azonban a mélypontot. A mérleg nyelve, mely eddig hol az egyik, hol vagy másik oldalra lengett ki, most pontosan középen állapodott meg. A két legerősebb cseh párt, a polgári és a szociáldemokraták egyaránt száz-száz képviselőt gyűjtöttek maguk köré, beleszámítva a százba potenciális koalíciós partnereik mandátumait is.

A választások tehát nem döntöttek el semmit. Hogy ki alkotja a leendő kormányt és ellenzéket, arról a választások utáni intrika dönt majd. Ha a választások előtt jutnak megálapodásra az érdekeltek s a választásokat meg sem tartják, tisztes pénzt takarítottunk volna meg. Formálisan a polgári demokraták nyerték a voksolást: a legtöbb szavazatot és képviselői helyet ők szerezték meg. Győzelmük azonban pürrhoszi. A kilencéves böjt után az ODS nagyon kormányra akar kerülni – ez azonban, mint látjuk, csak fölöttébb megalázó körülmények között sikerülhet nekik, különösen előnytelen módon.

„Még a kezüket sem mossák meg nélkülünk“, jelentette ki a mostani miniszterelnök, aki egyben a szociáldemokraták elnöke is, Jiří Paroubek. Nem a levegőbe beszélt. Több mint két hónap után volt az első áttörés: legalább átmenetileg sikerült a képviselőház tisztségviselőit megválasztani, tehát a parlament el tudta kezdeni működését, a régi kormány, melyet az fenyegetett, hogy halhatatlanná válik, mint Swift Struldbrugjai a Gulliver utazásaiból, benyújthatta (pontosabban be kellett nyújtania) lemondását. A parlament interim vezetőségét kilenc hét múlva felválthatja a végleges (az országgyűlés frissen megválasztott elnöke megígérte, hogyha a köztársasági elnök által fölkért jelölt kétszer nem kap bizalmat, akkor lemond, hogy – a törvénynek megfelelően - harmadjára ne neki kelljen megneveznie a miniszterelnököt), Csehország pedig újra parlamenti demokrácia lesz(két és fél hónapig gyakorlatilag nem működött az országgyűlés). A parlament vezetését már most csupán is a szociáldemokratáknak köszönhetően sikerült megválasztani.

A képviselőház elnöke nem Jiří Paroubek lett, a szociáldemokrata párt és a kormány mostani elnöke, hanem a párt egyik képviselője, Miloslav Vlček. Paroubeknek így szabad keze van: vagy fölváltja majd házelnökként Vlčeket (amennyiben pártja megállapodik az a polgári demokratákkal a kisebbségi kormány támogatását illetően), vagy (ha a fenti megállapodás nem jön létre) a maga számára akarja megszerezni a miniszterelnöki posztot. A polgári demokraták kisebbségi kormányzását nem csupán egy sor fontos programpontban való megegyezéstől teszi függővé Paroubek, hanem miniszteri posztok betöltésébe is beleszólást kíván. Vétót mond Ivan Langer belügy- és Alexandr Vondra külügyminiszterségére (utóbbi nem is tagja a polgári demokratáknak), s azt akarja, hogy a miniszterek egy része “szakértő“ legyen. Kinevezésükkel kapcsolatban egyetértési jogot kíván. Minden kormánybéli „szakértő“ nyilvánvalóan az ellenzék ötödik hadoszlopa lesz. A szociáldemokraták azt is előírják, hogy a kormányba ne kerülhessen a kereszténydemokraták, vagy zöldek tagja, híve, e pártok ugyanis a szociáldemokratákkal alkothatnak majd koalíciót. Így a biztos szociáldemokrata száz szavazattal szemben a polgári demokraták 81 képviselője áll szemben. Mirek Topolánek, a polgári demokraták elnöke olyan helyzetben lesz, mintha egy műkorcsolyázót ellenfele kötélen tartaná. Ha az ellenfélnek úgy akaródzik, a kötelet megrántja s a tripla Salchow-ugrásból hármas bukfenc lesz. A Polgári Demokrata Párté a felelősség, de a fontos kérdésekben a szociáldemokraták döntenek. Ez természetesen visszahat majd a polgári demokraták népszerűségére.

Akár elfogadja a Polgári Demokrata Párt e megalázó föltételeket, akár nem, a választások utáni csatározások győztese egyértelműen a szociáldemokrata párt. Sikerült szétvernie a törékeny koalíciót – a zöldek végleg úgy döntöttek, hogy ellenzékbe vonulnak, (ezen nincs mit csodálkozni, semmi vesztenivalójuk), a szociáldemokraták pedig némelyikükkel esetleg együttműködhetnek – a szociáldemokrata-kommunista szövetség közben ugyanolyan erős, mint korábban. Ha Topolánek kudarcot vall s a kormányalakításra Paroubek kap esélyt, vele szemben nem egységes tömb áll majd szemben, Paroubek sikeres lehet. Aki szemmel láthatóan a köztársasági elnök rokonszenvét is megszerezte: az elnök abban érdekelt, hogy a válság az ő közreműködésével oldódjék meg, újraválasztásához a szociáldemokraták szavazatai is szükségesek, másrészt Klausnak imponál is ez a falakat ledöntő erő.

A Polgári Demokrata Pártnak két ésszerű opciója volt: a kereszténydemokratákkal és a zöldekkel alkotott koalíció vagy az előrehozott választások. Ha nem is valósult volna meg egyik sem, akkor is ki kellett volna tartani mellettük saját szavahihetőségük végett. Most, olybá‘ tűnik, késő mindkét lehetőség elveszett. A rendező ezentúl: Paroubek.

Mi történt valójában? A cseh jobboldal kapitulált, mivel nem kockáztatta, hogy ellenzékbe kerülhet. A kommunistákat végleg elfogadták „normális“ pártként. Az antikommunizmus ma a cseh jobboldali körökben ugyanúgy nem szalonképes, mint az antiszemitizmus.

A cseh politikát egy különlegessége föltűnően megkülönbezteti mind a magyartól, mind a lengyeltől. Legyen a gyűlölet bármekkora magyar és lengyel jobboldal és posztkommunista szocialisták között, az alapvető nemzeti érdeknek minősített ügyekben (a magyarok helyzete a szomszédos országokban, illetve a transzantlanti együttműködés Lengyelországban), legalább alkalmanként képesek egyetértésre jutni. A cseh politikusok hasonló helyzetben inkább egymást verik fejbe, a fiat justitia, pereat mundus elv alapján. A cseh politikusok egyedül Beneš dekrétumai megítélését illetően egységesek.

Magyar Nemzet 2006. augusztus 19.
Kövér Gábor fordítása