Események
Bohumil Doležal politikai jegyzetei index hozzászólásaikat várom

 

Az extremisták felfeléhaladása Csehországban

Topolánek ODS elnök és Klaus államelnök pénteki várt találkozója nem hozott valamilyen döntő eredményt. Topolánek két javaslatot előterjesztet a kormányválság megoldására: az első az ODS kisebségi kormány minden cseh nem kommunista parlametni párt támogatásával, a második az ODS átmeneti kisebbségi kormány, amelynek az egyetlen feladata az új választáasok előkésítése lenne. Egyúttal az államelnöktől hivatalos megbízását kérte új kormány alakítáasához.

A probléma azonban az, hogy az első javaslatával az ODS két kis partnerre sem értenek egyett, a kereszténydemokraták és a zőldek. Ami a időelőtti választáskoat illeti, nemcsak a szociáldemokraták, hanem a kommunisták is valószínűleg ellene lesznek, mert a mostani helyzet számukra előnyes. Ezért mindkettő gyakorlatilag megvalósíthatatlan, és Klausnak elegendő ok volz ahhoz, hogy egyelőre elutasított Topoláneket hivatalosan a ministerelnöki funkcióval felhatalmazni és további tárgyalásokhoz utasította Paroubek szociáldemokrata elnökével.

A mostani tárgyalások következménye (Topolánek már ezelőtt Paroubekkel is tárgyalt) az, hogy a koalíció ODS – Keresztényemokraták – Zöldek összeomlott: a zödek nem éretenek együtt, hogy Topolánek Parouberkkel egyedül, a kis pertnerek nélkül találkozott, gyakorlatilag csak mint az ODS-elnök. Joggal úgy gondolják, hogy felessegessé váltak és hogy akoalíciónak semylen esélye van. A kereszténydemokraták később egy kicsit óvatosabban ugyanazt megismételték.

Topolánek reziglált a koalíció tervére, és egyúttal lemondott a száz szavazat biztonságára a képviselőházban, amely bár nem tette lehetővé számára kormányozni, de adta neki jó esélyt, hogy zárolja az utat a szocialista-kommunista burkolt koalícióohoz (a Paroubek által javasolt terv a szocialista kisebbségi kormány alakítására, amely a támogatását „politikai szpektrum keresztül”, azaz gyakorlatilag a kommunistáktól keresi, és nyilvánvalóan találja is).

Az, ami a koalíció bukása után marad, a szociáldemokraták által megnyergelt (a szociáldemokratáknak biztosan a kommunista támogatására lehet számítani), minden szövetségétől kifosztott ODS lesz. Paroubek nyugodtan diktálhat ODS-nek a politikáját, és ha sikerülne egypár zöld képviselő együttműködéshez téríteni, az ODS számára feleslegessé válik.

ODS olyannyira vágyik a hatalom után, hogy önkéntesen Paroubek kezébe kiadja magát. Ez enyhén mondván óvatlan politika és valószínű, hogy magas árat fog ezért fizetni.

Ennek a politikának a második következménye az, hogy a cseh kommunisták, egy typikus post-brezsnyeviszta párt, definitíve a cseh politikai szysztéma organikus részévé vált. A jobboldal is most kénytelen volt kunyerálni tőle méltatlanul a támogatását.

És ha végülis ervénybe jut majd a Paroubek elképzelése (a politikai szpektrum keresztül, de gyakorlatilag komunistáknál támogatást kereső szocialista kisebbségi kormány), egy hasonló helyzet jön majd létre Csehországban, mint amely már Szlovákiában és Lengyelországban van: egy erős párt extremistáktől támogatást kéri (és kapja) azért, hogy hatalomnál maradjon vagy hogy kényelmesebben kormányozhat.

A Magyar Nemzet számára íródott
Schreier Angéla fordítása