Egy héttel a választások után

Első pillantásra a választások eredményénél csak egy rosszabb lehetett volna. Pár nappal a szavazóhelyiségek bezárása után azonban észlelni lehet pozitívumokat is.

Elsősorban enyhült a választások előtti feszültség, mely hihetetlen indulatokkal, hisztérikus gyűlölködéssel és kölcsönös gáncsoskodásokkal járt együtt. A Kubice-féle ügy nyomasztó árnyékában nem jó belegondolni, valójában mennyire is érintett benne Paroubek miniszterelnök: rendszeresen hülyét csinált legfőbb riválisából, Topolánekből, aki végül megverte, és az Ústí nad Labem-i polgármesterből, Gandalovičból, aki ellen választókörzetében, noha papíron ő volt a favorit, alig bírt nyerni.

Másodszor: megszűnt a parlamentben a félelmetes tizenegyfős többségű vörös szavazógép. A kommunisták legalább egy darabig elveszítik kiváltságos helyzetüket, Paroubek elveszítette irántuk érdeklődését s legalább kis időre meggyöngülnek. A „111“, vagyis az tizenegyfős valódi körmánytöbbség (azaz szociáldemokraták és kommunisták) a 200 fős parlamentben egyébként elsősorban Havel elnök érdeme volt: Špidlát támogatták balközép hívei 2002-ben azon az áron, hogy a szociáldemokraták balosabb szavazói a kommunistákra voksoltak. Most minden visszatért a normális kerékvágásba.

Végezetül: a patt azt is jelenti, hogy Paroubek kénytelen lesz legalábbis elhalasztani erkölcstelen terveit a média pacifikálására. Ez lelkesítő.

A patthelyzet egyik nagy párt számára sem teszi lehetővé, hogy ne a másik legalábbis csöndes egyetértésével kormányozzon. Természetesen ez a helyzet fölöttébb bizonytalan, sokáig aligha maradhat hatalmon így kormány, minduntalan az a veszély fenyegeti, hogy a fordulat tisztességtelen úton (árulók verbuválásával) következik be.

Paroubek nem azért akart Filippel a háttérben kormányozni, mert a kommunista eszme különösebben közel állt volna hozzá, jobban mondva, közelebb állt volna hozzá, mint a cseh társadalom többségéhez – inkább azért, mert így sokkal kényelmesebb lett volna kormányozni, mint például az egykori ingatag és megbízhatatlan egyfős többséggel. Mint mondta, együtt kormányozna, a marslakókkal is, a hatalom technokratája: elég rémes tulajdonság. (Klaus és Zeman értelmiségiek voltak, ha a marslakók különféle típusairól esik szó, voltak erkölcsi gátlásaik, legalábbis nyomokban).

A fönnálló ingatag egyensúly természetesen könnyen eldőlhet egyik vagy másik irányba. Csakhogy: a zöldek pártja (Strana Zelených) most Paroubek ügyefogyott baloldali frakciót létrehozó bomlasztási kísérletét követően konszolidáltnak látszik, a Polgári Demokrata Párt-ban (ODS) talán belátható időben nem áll rendelkezésre egy alkoholista sem, úgyhogy marad a kereszténydemokrata KDU-ČSL: kezemet értük tűzbe nem tenném, noha valószínűleg ők sem állnak át.

Valószínűleg hosszas huzakodás vár ránk. Paroubek ma a Prima TV-n olyan értelemben nyilatkozott, hogy az új kormányról a döntés nem születik augusztusnál hamarabb: ez a legrealistább helyzetértékelés.

A kiinduló helyzet ugyanakkor világos: az ODS nagyon törekszik a kereszténydemokratákkal (KDU-ČSL) és a zöldekkel kötendő koalícióra. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen koalíció a szociáldemokraták részéről minimum toleranciát föltételez. A Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) ezzel elismerné választási vereségét, még akkor is, ha így a parlament elnöki székét nyerné is el.

A ČSSD ezért védekező pozíciót foglalt el: nélküle ellenfele még a kezét sem tudja megmosni. A párt vezetése arra kötelezte a képviselőket, hogy ne tegyék lehetővé jobbközép koalíció létrejöttét (a párt ezzel parlamenti frakciója egységét demonstrálja). A házelnöki tisztet és „szakértői kormányt” óhajt, valami átláthatatlan katyvaszt, melyben különféle nehezen ellenőrizhető politikai alkuk jöhetnek létre. Paroubek azt is megjelölte, mit „nem enged“ a szociáldemokrata párt: egykulcsos adó, tandíj, a közszolgáltatások privatizációja (valószínűleg főleg az egészségügyről van szó), a lakbérek emelése és az Európa-barát orientációtól való elfordulás. Ebből közvetve arra lehet következtetni, hogy a „szakértői kormányban“ döntő befolyást óhajt a pénzügyek, az oktatás, az egészségügy, a regionális fejlesztés területén és a Külügyminisztérium vagy a leendő európai ügyek minisztériuma ügyeiben. Ez a kívánság-gyűjtemény az ellenoldal számára elfogadhatatlan.

Maradnak a már kipróbált lehetőségek: ellenzéki szerződés, a kormány tolerálása jelentős funkciókért cserében, nagykoalíció. Az első kettőt már kipróbálták és elhasználták, az ellenzéki szerződésre ráfizetett az ODS, mikor hasonló helyzetben volt, mint ma a ČSSD, a kormány iránti toleranciát pedig már kipróbálta a ČSSD, mikor még új volt számára a nagypárti lét és nem konszolidálódott, a nagy koalícióban rövid úton vége lenne (gyöngébb mint esetleges partnere, ráadásul a köztársasági elnök a döntő pillanatban az ODS mellé áll).

Úgy tűnik tehát, hogy főszereplőknek, Paroubeknek és Topoláneknek, valami teljesen újat kell kigondolniuk ezúttal. Képesek vajon erre? Klaus és Zeman invenziózusak és bizonyos mértékig nagyvonalúak voltak (legalábbis egymással szemben, másokkal már nem annyira). Paroubek vizsont egy párt aparatcsik 1989 előtti tapasztalatokkal, Topolánek pedig vidéki politikus, akit csak a véletlen röpített a párt legmagasabb posztjára. Létrehoznak-e végül valami mást élettelen erőlködésen kívül? Vagy az országot néhány kellemetlen fordulaton keresztül a rendkívüli választásokig vezetik?

Végezetül emlékeztetnem kell arra, hogy az efféle politikai játékok teljesen stabil nemzetközi helyzetet föltételeznek. A mai helyzet legalábbis első pillantásra ilyennek tűnik. Elegendő azonban csupán egy kis változás, s ami addig csupán távlatilag tűnt végzetesnek, rögtön azzá lesz.

2006. június 11.
Kövér Gábor fordítása