Ilyen még nem volt

A hétvégi országgyűlési választások nyilvánvalóan a legmélyebb politikai és alkotmányos válságot jelentik, melyben a Cseh Köztársaság rövid fennállása alatt része volt. Jellemző, hogy a helyzet választásról választásra rosszabbodik: 1996 és 1998 eredményei a legerősebb pártok egy bizonyos megegyezését tették lehetővé (a kommunisták ekkor még a partvonalon voltak). 2002-ben a szociáldemokraták és a kommunisták meggyőző többsége mellett még három nem-kommunista pártnak is nem meggyőző többsége volt, mely sokáig érvényesült. Most azonban patthelyzet született. Megvan ugyan ennek is a maga előnye, főképpen az, hogy az új parlamentben, mely majd csak összeül, eltűnik a pokoli kommunista-szociáldemokrata többség és hogy Paroubek ugyan még egy darabig továbbkormányoz ugyan, de már csak ügyvezetőként. S hát mit lehet tenni: a dolgok jelenlegi helyzetében nem volna csoda, hogyha a közvéleményben felerősödne a demokratikus berendezkedéssel szembeni szkepszis.

A vad választási kampány legfőbb tanulsága, hogy az állami szervek átpolitizáltságának a mértéke hihetetlen szintet ért el. Politikai hátterű bizalmas és titkos anyagok kiszivárogtatása ezen vagy azon az oldalon mindennapos jelenség lett. A szociáldemokraták (ČSSD) elnökének teljesen leplezetlen törekvései, hogy az utolsó pillanatban felbomlassza a zöldeket a politikai erkölcsök mélyre süllyedéséről tanúskodik, akárcsak az, amit Paroubek ellenfeleinek felpanaszol.

A patthelyzetből kivezető út megtalálása nagymértékű konszenzust kíván. Ez sajnos itt éppen ez hiányzik. Az az ember, akinek ebben a kényes helyzetben közvetítenie és a konszenzus létrehozásán közreműködnie kellene, két nappal a választások előtt faragatlan módon annak a pártnak a választási kampányába kapcsolódott be, melynek tiszteletbeli elnöke, egyúttal a politikai színpad független kommentátorát játszotta el, ami az elnöknek nem és nem is lehet a feladata. Amennyiben a szociáldemokraták körében maradt volna valamennyi bizalom a köztársasági elnök pártatlanságát illetően, hát ennek most kétségkívül vége s ezen nincs is mit csodálkozni.

A krízis megoldásának eszközei nagyon tökéletlenek. A válság létrejöttében a zöldeken kívül minden résztvevőnek része volt (a műsorvezető ráripakodott a mai vita folyamán Bursíkra, a Zöldek elnökére, aki kifejezésre juttatta, hogy ehhez az adok-kapokhoz semmi köze és részben nem is igazodik el azokban: ehhez minden joga megvolt). Minden a Polgári Demokrata Párt (ODS) „zérótoleranciájával”kezdődött, aztán a kereszténydemokraták (KDU-ČSL) hihetetlenül rövidlátó politikájával folytatódott Gross miniszterelnök körülötti válság idején, hogy Paroubek durva propaganda-hadjáratával végződjék, melyből talán még a szociáldemokraták között is sokaknak elege van. A Szabadság Unió-Demokratikus Uniórol (US-DEU) nem is beszélek, de mortibus nihil nisi bene (egyébként pedig saját bajaival volt elfoglalva).

Alapvető érdek, hogy a krízis a lehető leggyorsabban és demokratikus eszközökkel oldódjék meg. A lehetőségek korlátozottak. Lehetnek előrehozott választások (talán a legtisztább módszer, sajnos technikailag fölöttébb igényes), lehet nagykoalíció (ezt mindkét nagy párt érthető okok miatt elutasítja, amellett ezt teljesen marginalizálná az ellenzéket és előbb-utóbb további szélsőségesek számára nyitná meg az utat), vagy egy képviselő elcsábítása (ez a módszer nálunk megszokott dolgot, jóllehet nagyon tisztességtelen). Talán a politikai légkör enyhülésének a jele volt Cseh televízió déli műsora, melyen a miniszterelnök és Topolánek elnök egy árnyalatnyival kevésbé volt hisztérikus, mint tegnap (mivel főleg az a szokás járja, hogy Paroubek viselkedését éri bírálat, engedjék meg, hogy fölhívjam a figyelmet arra, hogy Topolánek úr tegnap néhányszor indokolatlanul és durván megsértette a Televízió tudósítónőjét, aki rövid interjút készített vele a kamerák előtt.)

A tegnapi este csúcspontja azonban Jiří Paroubek sajtónyilatkozata volt. A miniszterelnök úr mintha a ’89 előtti világban élne inkább. Egyértelműen megnevezte az osztályellenséget: a szürkegazdaság uszályában lévő polgári demokraták mozgósították anyagi forrásaikat (anyagi forrásokkal bírni a cseh szocialisták számára bűntett, azt mozgósítania pedig annak a sokszorosa) és a zsoldjukban álló médiabéli szekértolók segítették őket (az indexen levő újságírók egy részét meg is nevezte). Ez a förtelmes csoportosulás a baloldalt támadja, nem riad vissza az erőszaktól, a rágalmaktól (senki nem bizonyította be és szerintem nem is tudja bebizonyítani, hogy ezekért a jelenségekért a Polgári Demokrata párt lenne felelős), olyan módszereket alkalmazva, melyhez hasonlót az újkori cseh történelemben nem lehet párját találni csak 1948 februárjában. Ez a demokráciát veszélyezteti. A szociáldemokrata párt a választásokat megnyerte, mert a kommunistákkal együtt 101 mandátuma van (ez az információ helytelen volt, ráadásul érdekes, ahogy a miniszterelnök, aki korábban azzal hencegett, hogy a „legszélesebb spektrum” jövőbeni támogatására számíthat majd, egyszer csak egyértelműen a kommunistákra támaszkodik), lényegtelen, hogy „Klaus” (nem a köztársasági elnököt mondott) Topoláneket bízza meg. A beszéd olyannyira normalizáció korszakát idézte, hogy a párt regionális tisztviselőinek egy része is megrémült, úgyhogy a miniszterelnök ma már civilizáltabban viselkedett a televízió képernyője előtt.

Erre reagált Klaus elnök is, ehhez most megjegyzéseket kell fűznöm. „Sokan jól tudjuk“, jelentette ki az elnök indokolatlan magabiztossággal, „ki hozta a konfrontatív kampány formájában ezt stílust a politikába “. Természetesen tudjuk: a polgári demokraták voltak a szarajevói merénylet után, illetve legfőképpen a 2002-es kampányban. Továbbá: „a polgárok kinyilvánították, hogy változást óhajtanak és nem kérik az elmúlt évek folytatását.“ Sajnos ezt annyira határozottan nem nyilvánították ki, hogy az elégséges mandátummal járt volna a mostani ellenzék számára. És végezetül azt képzelni, amint az elnök, hogy a patthelyzet ellenére működőképes kormány alakul, optimizmus, melyet ebben a pillanatban semmi sem indokol.

Végül egy kis megjegyzés, kollégáimat illetően, akiknek a miniszterelnök úr válogatás nélkül nekiesett. Mindegyikőnket lehet kritizálni. Mindannyiunknak vannak politikai rokon- és ellenszenve és ehhez jogunk van, mint ahogy a miniszterelnök úrnak is. Ehhez a miniszterelnök úrnak hozzá kell szoknia. S mikor valamelyikőnk nem ért egyet Csehország miniszterelnökével, az még nem jelenti, hogy ezért a miniszterelnök politikai ellenfele fizeti. Az ilyesfajta vádaskodásnak Csehországban egyébként is régi hagyománya van: mikor Masaryk Királyudvari és Zöldhegyi Kéziratok eredetiségét vitatta, azzal vádolták, hogy ezt német pénzért teszi. Mikor a rituális vérvád ellen lépett föl, állítólag a zsidók pénzelték. Nyilvánvalóan azok vádolták meg, akik attól az érzéstől szenvedtek, azért, amit csinálnak, hogy kenyéradó gazdáik nem fizetik meg őket elégségesen.

2006. Június 4.
Kövér Gábor fordítása