Események
Bohumil Doležal politikai jegyzetei index hozzászólásaikat várom

 

Ki hogyan szavazott?

A második elnökválasztási kísérlet eredménye átláthatatlan. Hogy valahogy részletezhessük, valamilyen állandókat kell segítségül hívnunk. Konstansnak leginkább az kommunistákat és az ODS-t lehet tartani. Abból indulunk ki, hogy az első fordulóban minden kommunista képviselő és szenátor Zemant támogatta, a második s harmadik fordulóban pedig érvénytelenül szavaztak. Az ODS képviselői és sznátorai pedig mindhárom fordulóban Klaus mellett voltak. Az alábbi eszmefuttatás merő spekuláció, de mi más is lehetne!

Az is világos, hogy a ČSSD szenátusi frakciója árulók tanyája: az első körben a párt jelöltjére csupán két szenátor szavazott.

Az alsóházban Zeman 78 szavazatot kapott. A 41 kommunistát leszámítva tehát 37 a zemanisták száma, az két házban 39, tehát a 81 képviselő gyönge többségénél is kevesebben vannak.

A második és harmadik fordulóban 89 érvénytelen szavazatot adtak le. Föltételezhető, hogy nem véletlenül és hogy a szavazás eme módját ugyanazok az emberek választották: 44 kommunista (a kommunista állandó) és 45 szociáldemokrata - Zeman hívei (amennyiben talán nem Klausra szavaztak) s aztán azok, akik ilyen-olyan okból nem akartak Moserovára voksolni.

Klaus mellett az alsóházban az első körben 89 képviselő volt, 31-gyel többen, mint a párt frakciójának tagjai. 31 egyszersmind a KDU-ČSL és a US-DEU képviselőinek a száma. Csakhogy Moserová az első körben az alsóházban 26-an szavaztak. Vagyis föltehetően keresztánydemokraták és az Unió képviselői közül 5-en szavaztak Klausra, 26-an pedig taktikai okokból a szociáldemokrata frakció Špidlát támogató szárnyából választották Klaust. Csakhogy a második fordulóban, mikor már nem kellett taktikai okokból váalsztani, Klaus csupán 4-gyel kapott kevesebbet, mint az első körben, Moserová viszont 7-tel többet kapott. A ČSSD egy része tehát Moserovát támogatta, s semmiképpen nem taktikai okokból, míg a ČSSD másik része és mindkét koalíciós pártból szavaztak Klausra, ez azonban a második fordulóban a Zeman-féle szárny lehetett, minthogy elbukott jelöltjük. A harmadik körben Klaus szavazatainak a száma némiképp nőtt, mely arra utal, hogy a szociáldemokraták mindkét szárnya számára ő volt a "kisebbik rossz".

A Szenátusban Klausnak mindhárom fordulóban stabil 32-33 szavazatos támogatottsága volt. A frakció tagjain és Železný szenátoron kívül 5-6 további szenátor is rá adta a voksát. Moserová szenátorra előszörre 43 szenátor voksolt: 31 a KDU-ČSL-ből és a Nyitott Demokrácia Frakcióból (vagyis a Szabadság Unió - US-DEU) s 9 független és el nem kötelezett ( Železnyn kívül) továbbá még hárman, nyilvánvalóan a szociáldemokraták közül. Ahonnét Klaus is kapott támogatást.

A véső benyomás: a cseh parlament eléggé szeszélyes. Vajon van-e a politikai prátoknak bármi jelentősége? Nyilvánvalóan jó lenne a két kamara politikai fölosztását újradefiniálni.

Események 2003. 1. 25.
Kövér Gábor fordítása