|
|||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
Ne királyt, szultánt válasszatok!"Ne udvari bolondot, királyt válasszatok" jelszó alatt a cseh royalisták a múlt héten tüntettek Prágában. A jelszó túlontúl harcias, különösképp a "bolondok" szót helyükben az "akasztott házában nem illik kötélről beszélni" szellemében óvatosabban használnám. Az azonban kétségtelen, hogy a monarchiának a mai berendezkedésünkkel szemben van egy nagy előnye: az utódlás problémái az örökös címnek köszönhetően némi szerencse estén sokkal kisebbek, mint amiket ma átélünk. Úgy tűnik, az utóbbi időben nem hivatalos verseny zajlik nálunk, hogy ki találja ki a nagyobb baromságot. Ebből az Események sem maradhat ki s még radikálisabb és tökéletesebb javaslattal áll elő: legyen a Cseh Köztársaság szultánság! Mérsékelné az örökletes monarchiák az utódlással kapcsolatos bajait, azt a szultanátus - tisztességesen fölszerelt szultán hárem esetén - gyakorlatilag nullára csökkentené. Igaz, másfajta probléma teremne: a jelöltek fölöslege és a vita a legitimitásról. NATO-béli török szövetségeseink annak idején egyszerűen oldották meg: abban a pillanatban, mikor az új szultán trónra lépett, testvéreit mind megölette. Mivel azonban az utódlással a problémákat így csupán minimalizálják, de teljesen nem zárják ki, humánusabb gyakorlatra jutott az Oszmán Birodalom: a testvéreket egy szobába zárták, ahonnét az út a trónra (ha szükséges volt, természetesen igen ritkán), vagy a temetőbe. Nem lenne jó, ha a Cseh Szultánság csupán a prosperitás meg nem valósult lehetősége volna, hasonlóan a két világháború közötti Csehszlovák Köztársasághoz. Éppen ezért frontális támadást kellene indítanunk a gonosz Tengelyére, elfoglalnánk Magyarországot (kibírták a szultánt százötven évig, kibírnák most is) és Ausztriát (kijavíthatnánk Kara Musztafa végzetes 1683-as kudarcát). Így létrejönne a cseh nemzet Oszmán birodalma. A megszállt területeket jogi rendünk alapja vagyis a Bene-dekrétumok szerint irányítanánk (az önkényuralom a szultánságokban bevált), Jan Zahradil pedig nagyvezír lehet - végre beteljesülne álma s egy súlycsoportba kerülnénk Nagy-Britanniával. A szultán zászlaján természetesen nem az "Igazság győz" lenne olvasható, mint a cseh köztársasági elnöki zászlón (ugyanúgy nem lenne igaz), hanem például "Allah, szultán, haza" (a placáki "Isten, király, haza" variánsa). Már amennyiben ezt ateista közvéleményünk elfogadja. A cseh plebejizmus és a csehákság (nemrégiben az Események szerkesztője, egyik tárcájában büszkén kinyilvánította idetartozását) azonban nem tűrné, ha valami török vagy arab uralkodna fölöttünk. Az első szultánt tehát magunk közül, s ehhez az alkotmány kis módosításával ki tudnánk használni a készülődő elnökválasztást. Hangsúlyozom, hogy a szultán esetében döntő az optikai benyomás. Ezért, tisztelt olvasóim, a jelöltek portréit szultánként mellékeljük. Ítéljék meg Önök is, milyen jól mutatnának szultánként:  Sultán Václav I. Klaus [új ablakba nyílik]  Sultán Petr I. Pithart [új ablakba nyílik]  Sultán Jaroslav I. Bure [új ablakba nyílik]  Sultán Miroslav I. Kříenecký [új ablakba nyílik] Események 2003. I. 12.
|