Események
Bohumil Doležal politikai jegyzetei index hozzászólásaikat várom

 

Semmit se felejtettek és semmit sem tanultak…

A 19. század kezdetétől a csehek rendszeresen kinyilvánították a korabeli európai térképen elfoglalt helyükkel szembeni elégedetlenségüket. Igaz, környezetünk elég gyakran okot adott az elégedetlenségre, csakhogy mi magunk is meglehetősen gyakran okot adtunk ugyanerre szomszédságunknak. Ezért volt annak idején Európa közepe ingatag, mint manapság a Balkán. Ausztria (később Ausztria-Magyarország) stabilizáló tényezőként csődöt mondott. A tizenkilencedik század felétől a csehek körében különféle elképzelések születtek részben a "németség" legyűrűsére irányuló francia és angol kötődés kötendő szövetségről (ennek jeleit már Havlíčeknél is megleljük), valamint a különböző moszkvai és szentpétervári zarándoklatokról. S Václav Hanka idejétől fogva nálunk a (cári) Oroszország ügynökeinek rózsás volt az életük.

Eme, Európáról szóló álom kissé szürreális formája az első Csehszlovák Köztársaságban öltött testet: az állam ugyan rossz viszonyban volt Románia kivéve az összes szomszédjával, viszont élvezte a Nyugat, helyesebben szólva Franciaország támogatását. Franciaország ideiglenes európai nagyhatalmi helyzete azonban rövidesen megszünt és a cseh társadalmat hamarosan keserű kijózanodás sújtotta. E helyzetben született az eredeti álom alapvetően kijavított kiadása: Beneš dr. és munkatársai - a cseh kommunisták nagy örömére - Sztálin Oroszországát mint a "korrektívumot" is bevonták. Leginkább arra számították , hogy egyszerre mind a Nyugat, mind az Oroszország adta előnyöket kihasználják. A Kreml bajszos nyelvtudósa e terveknek hirtelen véget vetett. Az 1945-ből származó vízió után sokáig még sokáig szép meseként élt a cseh kommunisták gondolataiban, akik először emberarcúvá váltak, majd egyszerűen elfeledték, hogy valaha kommunisták voltak.

A cseh nemzeti és nemzetközi szocialisták végül is arra a következtetésre jutottak, hogy e koncepció sorsdöntő hibája az volt, hogy nem vették figyelembe az orosz bolsevizmust. Ma, mikor a bolsevizmus m8r lehanyatlott, le kellene porolni s fölhasználni különösképpen maceráló, velünk szemben állítólag kiegyenlítetlen számlákkal rendelkező szomszédainkkal szemben. Így futószalagon születnek az őrült ötletek: lásd Zahradil eurorealizmusa vagy Bělohradský "excentrikus Európája", melyhez az Egyesült Államok és Oroszország is tartozik s melynek célja Németország szemmel tartása.

Manapság jelentősen megváltozott a nemzetközi politika. Az iszlám terrorizmus fenyegetése miatt találkoznak az Egyesült Államok és Oroszország érdekei. Ez olaj a cseh fantaszta tüzére. Nem lehetne Csehország a Nyugat és Orszoország közötti híd, mindkét irányból csupán a jó áramlana felénk? Beneš látomása javított változatainak széles választékát kínálja az utóbbi időben a Právo. Így Miroslav Polreich "Hol érte el igazából a prágai értekezlet csúcspontját?" című cikke például a címben föltett kérdésre egyértelműen és örömtelien válaszol: a Szentpétervár melletti Puskinban, Bush és Putyin találkozója helyszínén. Új kapcsolat köttetett az Egyesült Államok és Oroszország között, mely által "Oroszország a terrorista ellenes koalíció hasznos tagjává, kapacitásával pedig az USA utáni második legmeghatározóbb szereplőjévé vált". Európa gyanús része (értsd Németország, Magyarország, de Lengyelország is, melyet a szerző explicite megnevez) pedig pofára esik. A szokatlan együttműködés túl megy a biztonsági kérdéseken: Oroszország Amerika "közeli gazdasági partnerévé" válik (megjegyzem, hogy az értekezlettel összefüggésben egy nyugati közgazdász figyelmeztetett, hogy az orosz gazdasági potenciál a hollandhoz hasonlítható).

Rögtön a rákövetkező napon lelkesen fejtegette tovább az előzőeket Jiří Hanák. Örül, hogy Bush lényegesen nagyobb megértésre talál terrorizmus ellenes hadjáratában Putyinnál, mint Európában. Oroszország emellett sokkal hatékonyabban segítheti az Egyesült Államokat, mint Európa. Sőt azt ígéri, hogy az oroszok képesek lesznek megfontoltságukkal mérsékelni némely állítólag vad amerikai tervet.

Semmit se felejtettek és semmit sem tanultak! A lelkesen életre kelő 1945-ös nemzeti szocialista illúziókon meg kell lepődni. Oroszország a terrorizmus elleni harcban olyan körülmények között lett a Nyugat és az Egyesült Államok tényleges szövetségesévé, mint ahogy 1941-ben lett a Nyugat szövetségese Hitler ellen. Azelőtt a Szovjetunió fedőnév alatt hathatósan uszította a terroristákat ötven éven keresztül a Nyugat ellen. Ez a jelen reálpolitikája.

A mai Oroszország bizonyosan más ország, mint az egykori Szovjetunió: elvetette a szörnyűséges marxista-leninista ideológiát, politikailag modernizálódott és bizonyos mértékben emberibbé vált. Politikáját azonban még mindig uralja a ravasz és a brutalitás egyfajta különleges módja, melyet a bolsevikok cári elődeiktől vettek át mindenestől, Putyin Jelcinnel pedig a bolsevikoktól. Lásd azt a módot, ahogy kihasználták a moszkvai terrortámadást Csecsenföld további pacifikálására. 1850-ben írta a cári külpolitikáról Karel Havlíček: "Aki pontosan meg akarja érteni az orosz cár politikáját, annak olyan politikát kell elképzelnie, melyből másoknak élve még semmi jó nem származott, a cár politikának saját magánál van a kezdete és a vége s csak magára van tekintettel, és akinek segít, azt már a magáénak is gondolja".

Ez a halhatatlan meghatározás mindmáig érvényes, az orosz medve szomszédságában élő pici nyulaknak nem kellene megfeledkezniük róla. Az oroszok nehezen búcsúznak 1945 és 1989 közötti birodalmi múltjuktól s kicsit sem jönnének zavarba, ha lehetséges volna ebből egyúttal az Egyesült Államok való együttműködés leple alatt, legalább valamennyit visszaszerezni. Ezért fontos, hogy a NATO és Oroszország közti határ mindig világosan és egyértelműen meg legyen húzva. NATO meg kell állnia a FÁK határainál. Máskülönben a trójai falovat engednénk be. A megújult orosz étvágy legjobb gyógyszere a mesterséges közép-európai határok és akut konfliktusok meghaladása, például a visegrádi együttműködés segítségével.

A Nyugat és Oroszország iszlám terrorizmus elleni szövetsége kikerülhetetlen, hasonlóan 1941-hez, mikor Sztálin Oroszországával szövetkezett Hitler. A múlt tanulságát azonban ismerni kell: együttműködés, de pontosan meghatározva.

Események, 2002 XI. 22.
Kövér Gábor fordítása