A csehek, a kapitalizmus és a demokrácia

A legutóbbi közvéleménykutatások két olyan eredményt is hoztak, melyek az első pillantásra nincsenek egymással összhangban. A TNS Factum szerint a jobboldali pártokat a szavazók 46%-a támogatja (a baloldalt mindössze 40%-uk). A STEM pedig azt mondja, hogy a csehek 76%-a van a gazdaság állami ellenőrzése mellett, 80 százalékuk pedig az kívánja, hogy az állam tartson meg egy ellenőrző részvénycsomagot a bankokban.

Úgy tűnik, hogy a "jobboldaliság" az emberek számára a kommunista múlttal szemében érzett valamiféle bizonytalan, fokozatosan egyre gyöngülő elégedetlenséget jelent. Ez az elégedetlenség nyilvánvalóan nem csupán a gazdasági szférára, a tulajdonra és vállalkozásra vonatkozik. Hazánkfia nem bízik a másikban, hogy a vállalkozásban képes legyen a szabadságot a felelősséggel egyesíteni. Egyszersmind nem akarózik kihasználni a szabadságot, ha az együtt jár a felelőséggel. Mint a közlekedőedények rendszere függ össze az egyik a másikkal. Veleje valamiféle jobboldali szocializmus - egyébként Klaus egykor ehhez tartotta magát, mikor sikertelenül megpróbált egy olyan modellt megvalósítani, melyben a kormány a félig állami kézben lévő bankokon keresztül irányítja a gazdasági életet.

A szabad vállalkozással szembeni bizalmatlanság a szabadsággal, pluralitással, önállósággal és általában az autonómiával szembeni bizalmatlanság. A többség által vallottaktól eltérő nézetek hirdetőit könnyebb megölni, mint meggyőzni. Megeshet ugyanis (s gyakran meg is történik), hogy a kisebbség végül meggyőzi a többséget, s ez nem demokratikus. Egy olyan társadalomban, amelyik azt hiszi, hogy öt meg öt az hét, azt gondolni, hogy öt meg öt tíz, a demokrácia hiányaként fogják föl. De attól még az a helyes, hogy öt meg öt az tíz.

A STEM fölmérésének kulcsmegállapítása azonban az, hogy az emberek 82%-a elégedetlen a magánosítás folyamatával. Erre az elégedetlenségre épít a populista politika. Imigyen szól például a Koalíció választási fölhívása: "nem békélünk meg az átalakulást kísérő kivizsgálatlan és büntetlen banki csalásokkal, melyek során polgárainkat és országunkat százmilliárd koronával lopták meg." Hogy ezt a lángoló kijelentést komolyan vehessük, el kell tekintenünk attól, hogy a Koalíció pártjai osztatlan felelősséget viselnek az átalakulás során történtekért, ez időben ugyanis kormányon voltak, a Szabadság Unió mint az ODS része, a kereszténydemokrata KDU mint a kormánykoalíció része. Mindkettő ebbe a helyzetbe rendes választások alapján jutott. Ebből következik, hogy a rendszerváltás olyan volt, amilyen a társadalom, amelyben lejátszódott. A százmilliárdos adat kissé túlzás, a cseh választási kampányhoz tartozik. A cseh helyzethez tartozik továbbá a tömeges elégedetlenség is. Az emberek 82%-a többet remélt az átalakulástól és a privatizációtól, mint amit ténylegesen kapott. Az elvárást az az értelmetlen elképzelés keltette, mely a kuponos privatizáció alapját adta: a kommunista kezekben lévő gazdagságot a polgárok most demokratikusan megosztják; elveszik a gazdag államtól és a szegényeknek adják. A kuponos privatizációnak volt valami rumcájszos jellege. Hamar kiderült azonban állami vagyon, melyet az emberek szét tudnának osztani, nem létezik. És hogy olyan átalakulást és magánosítást, melynek során 82% a maga ura lesz, csupán a kommunisták ígér(het)tek. Megvalósítani természetesen senki sem képes. Körülbelül annyira keresztülvihető, mint a perpetuum mobile.

A cseh társadalom problémája ötven év orosz uralma után azon alapul, hogy megfertőzte a muzsik-szellem. A muzsik csak akkor tud szerény lenni, ha ellátták a baját. Amint a földesúri kancsuka lankad, úgy viselkedik, mint a halász felesége a szép (egyébiránt orosz) mesében. Jó lenne rekonstruálni, tulajdonképpen mi is volt nálunk az emberek baja a bolsevizmussal. A szabadság hiánya aligha. Amint ugyanis hozzájutottak, nem képesek mást elképzelni, mint újra a bolsevizmust, ezúttal azonban jobboldali kiadásban.

Események, 2002. IV. 1.
Kövér Gábor fordítása