Mečiar dicsőségének hanyatlása

A szlovákiai választások végeredménye még az e sorok írójánál beavatottabbakat is meglepte. Hiszen ugyan újra fölényesen nyert Mečiar Demokratikus Szlovákiért Mozgalma (HZDS) (19,5% szavazattal, mely 36 helyet biztosít neki a Szlovák Köztársaság Országgyűlésében), de rögtön a második helyet Dzurinda-féle kormánypárti Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) foglalta el (15.09%, 28 mandátum). Csak harmadik lett a Robert Fico SMER-je (Irány) (13,46%, 25 képviselői hely), melynek a szavazás előtt nagy esélyeket adtak. A Magyar Koalíció Pártja standard eredményét érte el (11,6%, 20 mandátum). Az ötödik helyen és a hatodik helyen a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) végzett (8,25%, 15 hely), illetve a tévémágnás Rusko Új Polgár Szövetsége (ANO) (8,01%, ugyanúgy 15 képviselő).Az előzetes számítások alapján úgy tűnik, hogy az SDKÚ a magyar koalícióval, a KDH-val és az ANO-val együtt képes lesz jobboldali koalíciót alkotni, kicsiny, de elégséges, 78 szavazatot biztosító többséggel (az ilyenfajta tömörülés két Marvanovát is megengedhet magának). Dzurinda már ki is jelentette, hogy megpróbálkozik létrehozásával.

Nagyon fontos, hogy Vladimír Mečiar elveszítette meghatározó szerepét. Ebben nem csak a szlovák választási kampányba külföldről érkező érzéketlen s fölösleges beavatkozások valamint a pártbéli perpatvarok játszottak szerepet: HZDS-től először fordultak el tömegesen a szavazók. A "mindenki Mečiar ellen" kétségbejtő helyzete, mely az Mečiar ismételt visszatérését megakadályozó oly kevéssé hatékony (ma már "cseh típusúnak" nevezhető) bal-jobboldali létrehozásához vezetett, meghaladottnak tűnik.

A Vladimír Mečiar-féle jelenség a szlovák emancipáció megtestesülése. Létrejöttében és fölemelkedésében jelentős szerepet játszott az 1990 utáni érzéketlen hradzsini cseh politika, mely lélektelenül megismételte az összes múltbeli cseh hibát, a Szlovákiához és a szlovákokhoz fűződő viszonya érzéketlen volt. Mečiar populizmusa sikeres volt, mert volt valamilyen valódi alapja. Ma, úgy látszik, Szlovákia erősen és öntudatosan a saját lábára állt. A 70% fölötti részvétel is ezt igazolja. Nincs szükség az emancipációra többé.

Figyelmre méltó a korábbi Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szélsőségeseinek a kudarca is. A párt két részre szakadt, s mélyen az ötszázalékos küszöb alatt végzett.

A szlovák politikai spektrumnak azonban két sajátossága is van. Először is a posztkommunista (és a cseh kommunista párttól eltérően megreformált) Demokratikus Baloldal Pártjának (SDĹ) a bukása. Ennek következményeképp a szlovák parlamentből ma hiányzik a a hagyományos szocialista párt: helyét Fico SMER-je és a sztálinista Szlovák Kommunista Párt (KSS) foglalta el: a cseh kommunista pártnak Szlovákiában kistestvére lett. A SMER-hez hasonlóan nem hagyományos politikai párt az ANO, inkább rögtönzött tömörülés, melynek célja a hatalom. Akár hozzájut, akár nem az identitása problémás lesz.

Az új jobbodali koalíciónak nem lesz könnyű dolga: ahogy a múltban is, feszültségek várhatóak a KDH keresztény nacionalistái és az MKP között. A kiélezett szituációkban bárkinek eszébe juthat, hogy a koalícióban a magyarokat a "nemzetileg elfogadhatóbb" SMER-rel helyettesítsék. Ez visszatérés lenne a választásokat megelőző helyzethez. Inkább azonban azzal lehet számolni, hogy a konkrét napi problémák megoldásában, ahol kompromisszumot kell találni, továbbra is a xenofóbiát politkailag kezelni tanulás játszik majd szerepet, amelyért a szlovákokat csak irigyelhetjük.

Vladimír Mečiar tovább haladt a politikai visszavonulás felé. Reméljük, hogy követik a cseh soviniszta populisták, Klaus és Zeman. Zeman különben formálisan már nyugdíjban van, azonban a hradzsini magaslatokra sandít. Ez Mečiar esetében Szovákiát, olybá tűnik, nem fenyegeti.

Események, 2002. október 22.
Kövér Gábor fordítása