Csehország a választások után

Az eddigi összes csehországi választásnak van néhány közös vonása. Mindenekelőtt: mindegyik a választók számára a sokkal határos meglepetéssel ér föl. Másodszor: az eredmény mindig rosszabb, mint az azt megelőző. Így fokozatosan morzsolódik a cseh társadalom önbizalma, amelyik amúgy hajlamos magát a demokrácia közép-európai csodájának tartani. Ha ez nem volna, nyilvánvalóan nagyobb türelemmel és öntudattal viselnénk kudarcaink (s ugyan ki nem sikertelen néha!).

Az idei választás a két legerősebb párt, a szociáldemokraták (ČSSD) és Klaus ODS-ének ádáz harcát hozta. Sokáig úgy látszott, hogy a négy év kormányzással terhét cipelő ČSSD nem áll majd helyt - ám a polgári demokraták (ODS) nem túl nagy előnyét lassanként ledolgozta. A másik nagy kérdés az volt, hogyan szerepel a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-ČSL) és a liberális Szabadság Unió-Demokratikus Unió (US-DEU) választási Koalíciója a kommunistákkal (KSČM) szembeni összecsapásban. Képes lesz-e valamelyik nagy párt koalíciós partnerévé válni?

Az első, a szavazóhelyiségek zárásának pillanatában közzétett becslések optimisták voltak: nagyjából megfeleltek annak, amiről a választást megelőző éjszakán álmodott Havel elnök és a prágai értelmiség. Tisztes választási részvétel, a szociáldemokraták meggyőző sikere, a Koalíció jó eredménye, mely az eljövendő, szociáldemokratákkal közös kormány számára elégséges kormányzati többséget biztosít. Aztán ahogy az egyre pontosabb eredmények érkeztek, az idilli képen két repedés támadt: a választási részvétel nagyon gyönge volt, 58% az 1998-as 74%-kal szemben, másrészt a Koalíció leégett a kommunistákkal szemben. A szociáldemokratákkali esetleges koalíciójuk parlamenti többsége egyre csak fogyott, míg egyetlen főn állapodott meg. A cseh kommunisták (egy egyáltalán meg nem reformált és meg nem reformálható párt) ezzel szemben egyedüliként szereztek több szavazatot. Az összes többi párt kisebb-nagyobb mértékben veszített támogatottságából. A választások eredménye rossz álommá vált.

A cseh elemzők hajlanak az alacsony részvételt azzal magyarázni, hogy az emberek csalódottak voltak a négy éven keresztül tartó az úgynevezett Ellenzéki Szerződés miatt, melyet a kormányzó ČSSD és az ellenzéki ODS kötött: az 1998-as választások után az ODS a parlamenti tisztségek megosztása fejében kötelezte magát arra, hogy a választási ciklus ideje alatt nem nyújt be bizalmatlansági indítványt a kisebbségi szociáldemokrata kormány ellen. Az Ellenzéki Szerződés azonban előnyökkel is járt: négy évig politikai stabilitást biztosított, lehetővé tette a szociáldemokraták számára, hogy kulturálódjanak és megtanulják a kormányzást-; a jobboldal ugyanakkor meg tudta akadályozni a kormány némely szertelen ötletét. Az Ellenzéki Szerződés ellenére a két párt az elektronikus média irányítására, a választási törvény tendenciózus megváltoztatására s az alkotmány destrukciójára irányuló erkölcstelen terveit sikerült meggátolni. A cseh társadalom az Ellenzéki Szerződés okozta keserűségben egyáltalán nem osztozott. A cseh politika romlottságának oly panaszos propagandája főképp a Koalíció potencionális szavazóit győzte meg: ezek aztán nem mentek el szavazni. Hasonlóképp visszafelé sült el a választási kampány, amelyben a pártok és vezetőik kölcsönösen meglehetősen intenzíven vádaskodtak. A végső benyomás: a politika tisztességtelen dolog. A választási ellenkampány csupán a kommunista szavazókat nem érintette meg; éppen ellenkezőleg, meggyőzte őket döntésük helyességéről.

Épp az alacsony választási részvételnek köszönhetően tudták a kommunisták mandátumaik számát 24-ről 41-re növelni. A kommunista választók fegyelmezettek, a párt pedig a szociáldemokratákkal és az ODS-szel összehasonlítva hatalmas, a múltból örökölt tagsággal bír. A kommunisták azonban új szavazatokat is szereztek - a legtöbbet a szociáldemokratáktól. Azok voksát, akiket 1998-ban magával ragadott az akkori szciáldemokrata elnök, Zeman radikális retorikája, mikor kemény elszámolást ígért a harácsolókkal, a "tolcsikolókkal" és a nép ellenségeivel szemben. A szociáldemokrata kormány nem teljesítette elvárásaikat, Miloš Zeman politikai nyugdíjba vonulása pedig tetőzte csalódottságuk.

A kommunisták sikerében azonban az ODS a "nemzeti érdekek védelmére" épülő, német-, osztrák- s magyarellenes színezetű nacionalista hangoltságú kampánya is szerepet játszott. Ezért az orientációért a 19. század óta folytatott cseh emancipációs politika a felelős. A kommunisták a második világháború alatt csatlakoztak hozzá s azt követően az élére álltak. Mindez a mai napig folytatódik. A polgári demokraták kampánya így paradox mód segítette a kommunista politika szavahihetőségét, ugyanígy az is, hogy Klaus (és Zeman) ODS kezdeményezésére a kommunistákat is meghívták a Beneš-i dekrétumok érvényteleníthetetlenségéről szóló parlamenti határozat előkészítésébe (a határozatot tárgyalás nélkül és egyhangúan fogadták el, ez egy demokratikus parlamentben hallatlan).

Végezetül meg kell említeni, hogy a cseh társadalom hagyományosan nyitott a kommunista gondolat iránt (mégha ennek jónéhány ember nincs is tudatában). A kommunisták viszonylag erősek voltak a két világháború közötti Csehszlovákiában is, noha szabad választásokon soha nem értek el akkora sikert, mint az idén.

A szociáldemokraták ODS fölötti jelentős diadala hatalmas választási siker (a posztkommunista országokban eddig keveseknek sikerült kétszer egymás után választást nyerni). A szociáldemokraták ezt a tisztes gazdasági eredményeknek, a folytatodó privatizációnak, a kielégítő szociális helyzetnek (mely kormányzásuk alatt semmiképp nem romlott jelentősen) köszönhetik. Az EU-hoz közeledés a kezdeti zökkenők után lendületet kapott. A pártot erősen segítette Miloš Zeman önkéntes távozása a politikai színpadról - a volt elnök tekintettel botrányos viselkedésére és gyanús munkatársaira meglehetősen nagy terhet jelentett a szociáldemokrata párt számára. Špidla, az új elnök nagy súlyt fektetett arra, hogy a párt a választási kampányban szívélyes képet mutasson. Segítségükre volt Václav Klaus is, aki alábecsülte a szociáldemokraták vezetésében történt váltást, sokáig nyitva hagyta a választások utáni együttműködés lehetőségét s így hagyta, hogy az ellenfél a kampány végén megelőzze. Špidla végül is kifejezte, hogy ellene van bármilyen együttműködésnek s a két televíziós vitában fölülmúlta a rászedett felkészületlen Klaust. Politikusnak mutatkozott, aki előre és világosan megmondja, hogy kivel akar együttműködni a választások után s kivel nem, az ODS az utolsó pillanatban ügyetlenül megpróbálta megismételni az 1998-as szocialisták elleni "mozgósítást", s ezzel fölerősítette vereségét.

A választási eredmények elméletileg a parlamenti többség három módját teszik lehetővé. A ČSSD és az ODS koalíciója a képviselőházban hatalmas többséggel bírna, ám Špidla ezt korábban kizárta és a vesztes Klausnak sem áll érdekében. A szociáldemokraták körében vannak támogatói a Klaus pártjával való együttműködésnek (zeman híveinek maradéka), az ODS-szel szemben engedményeket tevő új vezetés elismerné, hogy képtelen betartani választási ígéreteit.

A kommunistákkal alkotott koalíciónak szolid többsége volna 111 mandátummal (1998-ban a többségükhöz három szavazat hiányzott). A probléma az, hogy a szociáldemokraták kongresszusának határozata megtiltja a kormányzati együttműködést. Lehetséges volna azonban kisebbségi szociáldemokrata kormány létrehozása a kommunisták csöndes támogatásával. (A kisebbségi kormány ugyanakkor időről időre támogatást kereshetne az ODS-nél, kereszténydemokratáknál és a US-DEU-nál.) A kormányzás eme módját a párt vezetéséből néhányan üdvözölnék. Alapvetően nem utasítja el Vladimír Špidla sem, mindazt tartalékban hagyva. Ez mindenesetre színfalak mögötti poltikai nem átlátható együttműködést eredményezne Senki nem tudná, hogy mit ígértek a szociáldemokraták a kommunistáknak a támogatás fejében. Az Ellenzéki Szerződésre mai dühödt bírálói fájdalmas nosztalgiával emlékeznének.

Vladimír Špidla természetesen egyelőre a KDU-ČSL és az US-DEU Koalíciójával tárgyal. A Koalíció eredetileg négy pártból állt, a két kisebb parlamentenkívüli pártot azonban sikerült eltüntetni. A belső viták, melyek ezt az össze nem illő társaságot létezése óta végig kísérik, támogatásuk állandó csökkenéséhez vezették. Ha a KDU-ČSL és az US-DEU nem kebelezték volna be kisebb útitársaik , a Koalíció még a parlamentbe sem jutott volna be, mert a koalíciók esetén a jelenlegi választási törvény szerint a koalíciót alkotó pártok száma szerint szorzott ötszázalékos határt kell átlépni. Az "egységesülés" folyamatában különösen a viszonylag erős, klerikális és morvaországi hátterű kereszténydemokraták viselkedett úgy, mint a kakukkfióka: a választásokon jelentősen meggyöngítették megmaradt partnerük, a Szabadság Uniót, a prágai értelmiségiek politikai klubját, akik valamikor elkedvetlenedve hagyták ott Klaus ODS-ét és Havel elnök kegyeit keresik. Ezt az úgynevezett preferencia-szavazatok tették lehetővé. A választópolgárnak joga van a jelölt-listán két jelölt nevét bekarikázni: amennyiben a jelölt az ilyen szavazatok legalább hét százalékát összegyűjti, a jelölt-lista élére kerül. A módosítás, melyet tavaly ősszel fogadtak el a polgári demokraták kezdeményezésére (korábban 10% volt e határ, ilyen mértékű preferencia szavazatot azonban kevesen gyűjtöttek össze), a Koalíció előzetesen megállapított jelölt-listáját értéktelen papírdarabbá változtatta. Az erős tagsági bázissal bíró KDU-nak (mely a kommunista diktatúra idején is létezett) sikerült a csoda, s mely Krisztuséhoz hasonlítható, mikor öt kenyérrel és két hallal jóllakatta a sokaságot; úgy tűnik azonban, hogy a katolikus templomok szószékeiről is hallatszó nem föltűnő instrukciók is sgeítették egy kissé: noha a választási koalíció majdnem 3,5%-kal kevesebb szavazatot szerzett, mint a kereszténydemokraták és a Szabadság Unió 1998-ban, a KDU egy mandátummal többet szerzett, mint négy évvel ezelőtt. A Szabadság Unió jelöltjei közül a párt két alelnöke egyáltalán nem jutott be a képviselőházba, a preferencia szavazatok számában megelőzték őket a kereszténydemokrata jelöltek.

A szociáldemokraták s e nem természetes csoportosulásnak az Országgyűlésben mindössze egyfős többsége lenne. A Szabadság Uniónak azonban tavaly az a szerencsétlen ötlete támadt, hogy a jelölt listát a civil kezdeményezések "személyiségeivel" bővítsék ki. Így jutott be például az Országgyűlésbe Svatopluk Karásek evangélikus lelkész, a prágai underground egykori csillaga és Táňa Fischerová színésznő, kiket a bejutó helyekre a preferencia szavzatok juttattak be. A kérdés, hogy hogyan lesznek képesek e politikai tapasztalatok és fegyelem híján lévő emberek a csupán egyfős többségű kormány cselekvőképességét támogatni, kétségtelenül álmatlan éjszakákat fog okozni Špidla úr számára. Az, hogy a kommunistákkal valamilyen együttműködést a talonban tart, ilyen körülmények között, legalábbis emberileg, érthető. Másképpen a talpasok és anarchisták eme fegyelmezetlen csapata aligha kormányozható.

A legtöbb, ami ettől az ingatag kormánytól elvárható, hogy bevezeti az országot az Európai Unióba. Itt azonban bizonyos problémát okoz, hogy a cseheknek más az európaiságról az elképzelésük, mint ami Nyugaton uralkodik. Az EU lenne a cseh elképzelések szerint az az erő, mely a cseh társadalmat megvédi a német veszélytől. Vladimír Špidla is ezt mondta a választási kampányban. A cseh elgondolás szerint a vasfüggöny újra legördülésének veszélye fenyeget. A cseh politikai spektrum nem-kommunista része a függönyt egyrészt a Cseh Köztársaság, másrészt Németország, Ausztria, esetleg Magyarország között húzza le. A biztonság záloga a "nyugati szövetségesek" (Franciaország, Nagy-Britannia s elsősorban az Egyesült Államok) s természetesen Oroszország is. Célszerűen a lengyelekkel is számolnak, akik természtes kötelezettsége a csehek megvédése a németekkel és virtuális szövetségeseikkel szemben. Az EU-ba való belépést természetesen elutasító kommunisták elképzelései némiképp hasonlóak. A kommunistákkal ugyanis elsősorban nem az a baj, hogy szélsőséges vagy a múltjával számot nem vető párt; inkább elsősorban az, hogy mindig az orosz birodalmi érdekek letéteményese volt. A vasfüggönyről való elképzelése az 1948-49-ből származót fedi, a nem-kommunista pártok nézetei nem különböznek túlzottan ettől. Ezért tudott Klaus Zemannal s a kommunistákkal oly könnyen egyesülni a "nemzeti érdekek védelmezőinek" társaságában.

Az európai integráció egyértelmű híveinek (a szociáldemokratáknak és a Koalíciónak) a parlamentben mindössze egyfős többsége lenne. Ha sikerül nekik, az Európai Unió megfelelő környezet volna a cseh társadalom számára, például segítségül lehetne kigyógyulni a nemzeti kisebbrendűségi érzéséből. Ez azonban nem csodaszer, a cseheknek legalább alapszinten meg kell tanulniuk, hogyan tudnak magukon segíteni.

A Cseh Köztársaság az idei választások után sokkal bizonytalanabb politikai térség képét nyújtja, mint korábban. Ha az európai integrációt támogató koalíció, a mérsékelt nacionalisták az ODS-szel és a kommunista párttal szemben nem alakul meg vagy nem tölti ki mandátumát, alattomos mocsárrá változik. S azok az emberek, akik az utóbbi tizenkét évben a szabadság édes varázsának áldozatául estek, újra körül kell nézniük, merre vezet az út kifelé.

Gazeta Wyborcza 2002. VII. 27.
(Kövér Gábor fordítása)