Miért és hogyan lehet megszabadulni Klaustól

E kérdést manapság számos médiacsillag fölteszi s válaszol is rá azonnal fejvesztve. Ezek az emberek ma is úgy néznek az ODS elnökére mint kerékkötőre, e pillanatban alighanem kissé túlbecsülik Klaus jelentőségét. Engem tulajdonképpen e vélekedések nem érdekelnek: teljesen az ODS-re és vezetésének hatáskörébe tartozik, mi lesz elnökük sorsa. Hasznosabb volna annak a meglehetősen érdekes helyzetnek a leírása, mely a pártban s fönöke körül alakult ki.

Az ODS választásokon elszenvedett kudarca valóban oly nagy, ahogy általában vélik? Továbbra is biztosan a második legerősebb párt maradt. Öt mandátum elvesztéséről van szó, mely csupán eggyel haladja meg a győztes szociáldemokraták veszteségét (mindenki veszített a kommunistákon kívül). Figyelembe kell venni azonban két fontos dolgot: a szociáldemokraták négy év kormányzásának a terhét cipelték, ezalatt az időszak alatt az ODS nagyon előnyös helyzetet foglalt el, a kormány torkán ült ugyanis. Ennek ellenére nem tudta a szociáldemokratákat legyőzni. Másodszor: ahhoz az ambícióhoz mérve, amivel a kék madár pártja beszállt a harcos választási kampányba, első helyen kívül minden más tragédia. Szigorúan véve tehát az ODS választási eredménye nem katasztrófa, de ennek ellenére komoly kudarc.

Másik fontos kérdés, miért tulajdonképpen a civilizált országokban a miért mond is le törvényszerűen vezető a vesztes választások után. Egyrészt a párt iránt érzett felelősség vezeti: tudja, hogy lemondása megkönnyítené annak helyzetét és új lehetőségeket nyitna a párt számára. Ezenkívül rendszerint érzi, hogy befolyása túlságosan meggyöngül, emiatt a pártot nem lenne képes valóban ő vezetni, s amennyiben nem távozik, előbb vagy utóbb megszégyenítő eltávolítás vár rá. Ilyen okokból miatt lőtték fejbe magaukat valaha a katonai becsületre ügyelő tisztek a vereség pillanatában, melyért felelősséget viseltek.

Az ODS és Václav Klaus reakciója azonban más. A párt vezetése úgy döntött, hogy kongresszusát a helyhatósági választások utánra halasztja, mivel a a vezető helyeken történő váltás a bizonytalansággal párosulva veszélyezteti a választási sikert. Ez a következtetés elég kockázatos.

Václav Klaus megfogalmazta, milyen föltételek mellett hajlandó lemondani. Akkor tesz így, ha biztos lesz abban, hogy a párt kitart a jobboldali értékek érvényesítése mellett s távozása nem vezet pártszakadáshoz. Figyelemreméltó, hogy az ODS elnöke azokat az okokat sorolta föl maradásának okaiként, melyek más pártban a vezető lemondásához vezetnek. Ráadásul Klaus szerint az ODS-nek nem szabad a "regionális politikai struktúrák" pártjává válnia. Innen bukkanhatna elő leginkább Klaus potencionális kihívója.

Miroslav Macek nyilvánvalóan téved, ha azt hiszi, hogy Klaus bábut keres maga helyett. Klaus egyáltalán nem szándékozik távozni s abban reménykedik, hogy az önkormányzati választások eredményét - tekintettel annak szinte áttekinthetetlen voltára - funkciójában maradásának legitimációjáként lehet értelmezni.

Václav Klaus a cseh politika elpusztíthatatlan figurájává válik. Ebben nagy érdemük van a Szabadság Unió egykori lázadóinak, akik az ODS koalíciós partnerei és a köztársasági elnökkel egyetértésben hagyták, hogy viselkedésük leginkább sötét árulásnak tűnjék. Bárki, aki korábban vagy később az ODS-ből kivált, nem temetette el magát s nem ment a délcseh halastavakhoz pihenni, hanem - ahogy legutóbb Jan Kasl tette - minden megmaradt erejével a Hradzsinban gyülekező a "szakadárok" közé sorolódott be. Értem, hogy az ODS-ben maradt poltikusoknak elment a kedve bármilyen lázadástól.

Így hát az ODS elnöke, akinek politikai tartaléka e pillanatban nyilvánvalóan kimerült, egykori szövetségesének, Zemannak a Žďár-i erdőségbe menekülése után Miroslav Grebeníčekben, a kommunisták elnökében lelt új partnerre. A lényeges kérdés az csupán, hogy ezen az úton csak az ODS-t sikerül-e tönkretennie, vagy egyenesen az egész Cseh Köztársaságot.

2002. VI. 30.
(Kövér Gábor fordítása)