Jiří Němec emlékére

A múlt hét csütörtökön hosszú, nehéz betegség után Prágában elhunyt Jiří Němec, cseh filozófus és publicista. Távozása a cseh sajtó számára marginális esemény volt. Talán azért, mert betegsége az elmúlt tíz évben megnehezítette számára a külvilággal a kapcsolattartást. S talán azért is, mert nem hagyott maga után semmilyen aranyköpésekkel teli válogatott életmű-sorozatot. Újból bebizonyosodott, mennyire nem megbízható mércével mérik egy ember jelentőségét.

Jiří Němec a hatvanas években a Tvář nevű folyóirat törzsgárdájához tartozott: mi is ott ismerkedtünk össze. E sorok szerzőjétől eltérően róla minden kétséget kizáróan ki lehet jelenteni, hogy közreműködése nélkül a Tvář aligha létezhetett volna. Valamivel idősebb volt, mint tvář-ista fiatalság, ahová én is tartoztam, neki nem volt szükséges, hogy fáradságosan és esetlenül szakítsa ki magát a bolseviki ideológia bilincséből. Különbözött tőlünk lenyűgöző széles műveltségével s nagyszámú személyes kapcsolataival: mindkét vonás jelentősen segített a folyóirat arculatának kialakításában. Neki köszönhetően a szerkesztőbizottság Zbynek Hejdával és Ladislav Hejdánekkel bővült ki, de a kötetlenebb együttműködéshez is szerzett további érdekes embereket: a germanista és fordító Vladimír Kafkát, Jan Sokolt, Rio Preisnert. A folyóiratban végzett nélkülözhetetlen szerepéről különösen az is tanúskodik, hogy Emanuel Mandlerrel és Ladislav Hejdánekkel olyan triót alkottak, hogy a CSKP Központi Bizottsága ideológiai osztályának pandúrai távozásukhoz kötötték 1965 őszén, hogy egyáltalán a Tvář további megjelentetéséről szó lehessen.

Aki ma belelapoz a folyóirat régi évfolyamaiba, viszonylag ritkán bukkan Jiří Němec nevére. Nem szeretett írni: múfaja a beszélgetés volt, az érdekes improvizált kitérők, melyekkel nem kellett ugyan szükségszerűen minden esetben egyetérteni, de mindig gondolkozásra késztettek. Mintha előre arra készült volna, hogy ezzel a módszerrel gazdagítsa hallgatóit az egyetemen: e lehetőséghez sajnos csupán aktív pályafutásának végén jutott. Ezt - a cseh társadalom kárára - csupán az orosz gyarmati rendszer keretei közötti szűk határok között valósíthatta meg, melyekkel a független gondolkodást korlátozták.

Furcsa világban élünk. Míg Jiří Němec feledés várja, azokat az embereket, akik valaha segítették az ebben az országban félévszázadon keresztül pusztító rendszer bevezetését, a szellemi ellenállás hőseiként ünneplik. Mintha sohasem követtek el volna semmilyen bűnt, rögtön megbocsátást hirdetnek: jót akartak, végtére is a bolsevizmust próbálták humanizálni, s mikor ez oly katasztrofálisan kudarcba fulladt, szétoszlottak és elfeledték saját szerepük. De nem csak ők, hanem a szklerotikus cseh társadalom is, amelyik hagyományosan vonzódik mindenféle gazemberséghez.

2001. X. 1.
(Kövér Gábor fordítása)