A történelmi mentségkeresés kísérletei ellen

(Válasz Petr Pithart és Göncz Árpád fölhívására)

Bő egy hete neves európai értelmiségiek és politikusok egy csoportja fölhívást intézett a közép-európai országok befolyásos személyiségeihez, főképpen a politikusokhoz. Kezdeményezője és szerzője Petr Pithart, a Cseh Köztársaság Szenátusának elnöke s pillanatban a legesélyesebb jelölt a köztársasági elnöki funkcióra, illetve Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke. A szerzők azon félelmüknek adnak hangot, hogy a múlt század háborúinak időszakából származó traumák kihasználása, a régi sebek föltépése, a régi sérelmekre való emlékezés veszélyezteti az itteni országok integrálódását az egyesülő Európába. A sötét nemzeti mítoszok, a régi ellentétek fölhasználása aláássa az ígéretesen elkezdődött közép-európai együttműködést. Melyik közép-európai nem szenvedett vagy okozott jogtalanságot? Állítólag egyedül a mai közös Európa hatékony védelem a régi sérelmek mélyrétegeinek kihasználására tett kísérletek ellen.

A fölhíváshoz csatlakozott egyebek között Günther Grass, Wolfgang Thierse, Antje Vollmer, Erhard Busek, Franz König bíboros, Heinz Fischer, Bronislaw Geremek és Wladyslaw Bartoszewski.

A kiáltvány az első pillantásra rokonszenves, később azonban az olvasónak súlyos kételyei támadnak. Úgy tűnik, hogy egy olyan formaság, mint az ezredforduló, azok szolgálatában áll, akik Közép-Európában mentséget keresnek múltbeli kudarcaikra. Valamiféle illuzórikus határ született. Egyszerre csak úgy lehet a "múlt századról" beszélni, mint egy már megírt, kinyomtatott és összefűzött könyvről, amin már nem lehet alakítani. "A múlt század háborúi" olyan távolinak tűnnek, mint a harmincéves vagy a spanyol örökösödési háború. Ez azonban illúzió: csupán az évszám változása nem orvosolja be a nyitott, vérző sebeket, mert azokat nem gyógyították be.

A közép-európai nemzetek egymásnak okozott sérelmei - Trianontól kezdve a náci gaztettekben való közreműködésen keresztül a nemzeti kisebbségek elűzéséig és üldözéséig - csak akkor nem keltik föl a sötét nemzeti mítoszokat s nem serkentik régi ellentétekkel való manipulációt, ha azokkal szembesülünk. Ez azt jelenti, hogy olyan nyílt vita tárgyává lesznek, melynek célja, hogy tudatosulnak kudarcaink és érvényre juttatjuk az ésszerű kiegyezésre irányuló tevékeny bűnbánatunkat. A sérelmek orvoslása azonban nem okozhat újabb sérelmeket. Sem a területi, sem a vagyoni kárpótlás nem képzelhető el az esetek túlnyomó többségében, sem politikailag, sem morálisan nem kivitelezhető. Ez azonban nem jelenti azt, hogy le lehet arról mondani, amiben a tevékeny bűnbánat megvalósul: vagyis némely sérelem következményeinek az enyhítéséről, például a legtöbbet szenvedettek kárpótlásáról, a mai nemzeti kisebbségek politikai jogainak a biztosításáról.

Szónoki kérdés, hogy "ugyan ki nem szenvedett és ki nem okozott sérelmet ?" nem vezethet olcsó mentségkereséshez: az egyik tizenkilenc a másik egy híján húsz, feledjük el, ami volt s előre a közös európai jövő felé! Ez az idézőjelek elmélete, melyet különösen a cseh politika igyekszik idestova tíz éve szomszédaira kényszeríteni.

Ha azt akarjuk, hogy a közelmúlt sérelmei ne váljanak új konfliktusok forrásává, akkor azokat meg kell fosztani romboló hatásuktól, ez jelenti a megbékélést. Az biztos igaz, hogy Közép-Európában aligha találunk olyan nemzeti társadalmat, mely ne lenne bűnökkel terhes. Ebben végül is nincsen semmi csodálnivaló, az emberek - s az emberek egyes csoportjai is - nem abban különböznek egymástól, hogy némelyek vétkeznek, mások pedig nem: hanem abban, hogy hogyan képesek elszámolni bűneikkel. Az egyik sikerének az is az értelme, hogy az szabad fölhívás lesz a másik számára. Némely közép-európai nemzet - például a németek és osztrákok - ebben az irányban nagyon előrehaladtak. Mások - és itt szomorúan kell konstatálnom, hogy mi, csehek is - ezzel a kihívással szemben adósak maradtak.

A keresztény Európa közös öröksége, melyre mindannyian hivatkozunk, arról szól, hogyan lehet a meg nem békélt sérelmekkel bánni.

A tárgyilagos beszéd, a tevékeny bűnbánat s az őszinte szándék annak megjavítására, amit még meg lehet javítani, az egyetlen lehetséges védelem a hamis nemzeti retorikával és az olcsó populizmussal szemben.

Kövér Gábor fordítása