Mozgósítás

A kis nemzeteknek, különösen azoknak, melyek a múltban erősebb szomszédaiktól nemegyszer megaláztattak, problémásak: a kollektív élmények a jövőben is törvényszerűen deformálják önérzetüket. Mi csehek erre klasszikus példa vagyunk. A megaláztatás és agresszió az erősebbek között mindig a rossz lelkiismeretből fakadó együttérzést ébreszt. A rossz lelkiismeret azonban ritkán jó útja a politikai cselekvésnek különösen mikor az elnyomás már rég a múltté (Antje Vollmer csehekhez való viszonya klasszikus példa erre). Az ilyenfajta együttérzés politikailag teljesen terméketlen az áldozatnak tekinthető nemzet józanul gondolkodó tagjai számára pedig végül is némiképp lealacsonyító.

A történelmi traumák és stresszhelyzetek következményei általában abban a pillanatban nyilvánulnak meg, mikor már semmilyen veszély nem fenyeget és a nemzeti társadalom csupa derék jóakaróval van körülvéve, akik minden erejükkel segíteni akarják. Virágba borult mindaz, melyet addig a kedvezőtlen viszonyok korlátoztak - mindenekelőtt a megszokott viselkedés, melynek mozgatói a félelem és a hisztéria. A társadalom nem képes saját hibáit belátni. Minden bocsánatkérés, minden békülékeny gesztus mindig ugyanazt a reakciót váltja ki: Nem elég! Több kell! "Nemzeti egység" alakul ki, nagyon kellemetlen környezet azok számára, akiknek szabadságra és igazságosságra van szükségük.

Ez a durva leírása annak a szituációnak, melyben 1989 után a cseh társadalom találta magát. Vegyük csak észre, hogy vált a múlt szélsőségesen problematikus, önmagukban is katasztrofális végű (a szudétanémetek kiűzése) döntéseinek védelme fokozatosan a nemzeti túlélés kvázi-létkérdésévé és a mostani választási kampány központi témájává.

Az 1989-es fordulat után a Václav Havel köré tömörülő értelmiségiek legelőször úgy gondolták, elérkezett az ideje annak, hogy a németek kiűzésével kapcsolatban nyitott és kritikus hozzállást foglaljanak el. Innen erednek a cseh elnök aránylag békülékeny szavai, melyeket 1990 és 1992 között különböző alkalmakkor tett. Két illuzióval számolt: először is meg volt győződve arról, hogy a bocsánatkérést a sújtottak nem kezdetként fogják majd föl, hanem a dolog végére tett pontnak. Másodszor, hogy a cseh társadalom minden további nélkül el tudja fogadni ezt az önkritikát. Az eredmény elkeseredés volt minden oldalon.

Az ODS, Václav Klaus pártja kihasználta azt, hogy a kérdést egyáltalán felvetették és felvetés módját. Klaus olyan témákat keresett, melyek a szavazók széles körét szólították meg. A szudétanémetek követeléseivel szemben a nemzeti érdekek védelme egy volt ezek közül. Akkoriban azonban még messze nem ez volt a legfontosabb. Olyan program született, mellyel az ODS aztán megnyerte a választásokat. Klaus azonban leporolta az ellenség régi képét. Később mérsékeltebb politikát szeretett volna folytatni, az azonban már nem volt lehetséges. 1993-ban Zemannak, a szociáldemokraták (ČSSD) újdonsült elnökének személyében gátlás nélküli ellensége támadt, aki agresszív volt s ugyanakkor túlságosan ostoba ahhoz, hogy az alkalmazott módszerek közvetlen hatásán túl lásson. Politikai karrierjét azzal az ígérettel kezdte, hogy a kormány életére tör, s a szudétanémet ügyben is ezt tette. A mindenkori ellenzék számára könnyebb radikálisabbnak lenni, mint a kormánypártnak. Jóllehet Zeman szociáldemokratáinak a fő témája a kuponos magánosítás körüli korrupció volt, a "szudétanémet szindrómá"-nak is megvolt a maga jelentősége. A kormány kiszolgáltatja az ellenségnek az országot. E programmal az 1996-os választásokon a szociáldemokraták hatalmas sikert arattak, Klaus ugyan a helyén maradt, ám a kisebbségi kormány elnökének csöppet sem irigylésre méltó helyzetébe került. 1998-ban, az ODS szétesése után már Zeman győzött. Ugyanakkor Klausnak a választási kampány során sikerült a teljesen kicserélődött vezetéssel az ODS-t a második legerősebb párttá tenni. Jelszava akkor ez volt: a társadalom mozgósítása a szocializmus restaurizációjával szemben.

A szociáldemokrata párt győzött, ám kisebbségi kormányt tudott csupán alakítani az ODS-szel kötött Ellenzéki Szerződésnek köszönhetően. Ezúttal Zeman szeretett volna mérsékeltebben politizálni. Berlinben baráti szociáldemokrata kormány alakult. Nem lehetett azonban: a cseh kormány az az 1997 őszi pártbeli puccs után alaposan barbarizálódott ODS jóindulatától függött, s a szudétanémet téma az ODS értékrendjében igen fontos helyet foglalt el. A Zeman kezéből kiesett husángot mostanság Klaus fogja erősen.

A választás előtti izgatott hangulatban Zeman végzetes hibát követett el: először az osztrák Profilnak adott interjújában, aztán mikor Izraelben örjöngve a szudétanémeteknek esett s tulajdonképpen fölkínálta Klausnak a témát. Megfeledkezett arról, hogy a mindenkori ellenzék előnyben van, ha radikális álláspontról van szó. Az ODS azonnal tromfolt: azt ajánlotta, erősítsék meg a dekrétumok érvényességét azzal, hogy azt beveszik Csehország EU-beli fölvételi szerződésébe. A szudétanémet téma az ODS kampányának központi helyére került: az ellenség jő, hogy elorozza tulajdonunk s hazánk. Előre ország népe! Újabb mozgosítás kezdődött.

A cseh társadalom barbarizációja új, magasabb fokát érte el. Ördögi kör: a társadalom irracionális szorongása nem a kritikus elemzés és a jobbító hozzáállás tárgya, hanem a politikai manipulációé. A manipuláció a félelmet erősíti. Stb. Úgy tűnik, mintha valaki, egészen másfajta történelmi körülmények közt, megpróbálná föléleszteni az 1945-öt követő háború utáni pszichózist. Ha ez sikerül, a nagyon is tökéletlen cseh demokrácia halálos sérülést szenvedne.

2002. Március 3.
Kövér Gábor fordítása