Lakájok és szolgák nemzete?

Ha a csehek - vagyis a cseh értelmiségiek - megpróbálják maguk számára világossá tenni, miképp lehetséges, hogy cseh-osztrák kapcsolatok az utóbbi három évben oda jutottak, ahol ma vannak, két következtetésre jutnak. Először is: a csehek és az osztrákok túlságosan hasonlóak s ez komplikálja a kölcsönös kapcsolatokat. Másodszor: az osztrákok minket hagyományosan a lakájok és szolgák nemzetének tartanak. Ezt az egyik, másik vagy mindkét nézetet hirdeti szinte mindenki, Dušan Třeštíktól kezdve Jiří Grušán át egészen Karel Hvížďaláig s Petr Šimůnekig a szombati Mladá fronta Dnesben. Egyik tézis sem igaz.

Az osztrákok nem hasonlítanak a csehekhez. Az osztrák társadalom minden problémája ellenére felnőttebb és kulturáltabb, mint a cseh, hiszen az osztrákoknak nem kellett negyven évet tölteniük az orosz gyarmatbirodalomban. Bizonyosan kissé szerencséjükre s kissé a mi bánatunkra. Csakhogy azt, hogy majd félévszázadra orosz gyarmattá lettünk, a második világháború alatti s azt követő idők cseh politikája, akaratlanul, de hathatósan támogatta. Az osztrákok viszont ahhoz járultak hozzá, hogy az oroszok ne nyeljék el és ne osszák meg őket. Míg a kommunisták nálunk a háború után viszonylag szabad választáson győztek (abban az értelemben voltak szabad választások, hogy azt nem kellett a kommunistáknak megnyerniük), Ausztriában a kommunisták az erős orosz támogatás ellenére is csupán mindig is egy marginális, szélsőséges, igazi befolyás nélküli csoport maradtak. A fejlődés következménye a csehek és az osztrákok közötti távolság, melyről például a cseh miniszterelnök és az osztrák kancellár viselkedésében is megmutatkozó általános kulturális színvonal közöttti különbség is tanúskodik.

Ugyanakkor az osztrákoknak is vannak bizonyos problémáik nemzeti identitásukkal. Az első világháború után úgy szólván akaratuk ellenére lettek nemzetté: a győztes hatalmak ugyanis nem engedték, hogy Németországhoz csatlakozzanak. E dolog jobbik oldala 1945 után mutatkozott meg: akkor ugyanis a Szövetségesek egy fokkal jobban bántak Ausztriával, mint a vesztes Németországgal. Ekképpen erősödött meg az osztrák nemzettudat. A cseh poltika az Anschluss tilalmát az első világháború után erősen támogatta, az osztrákok saját identitásával kapcsolatos bajokban tehát megvan a maga része, éppen ezért az említett problémák bírálatakor a kritikát magán kellene kezdenie.

Az osztrákok nem tartják a cseheket a lakájok és szolgák nemzetének. E történelmi remineszcienciákat legföljebb pótlólag adják hozzá, mintegy a mai élmények s a szomszéd mostani viselkedése alapjaként. S itt el kell mondani, hogy gátlástalan honfitársainknak köszönhetően, akik előtt semmi nincsen biztonságban, ami nincsen odaszegezve vagy odacsavarozva, Ausztriában ma szenvedélyes tolvaj hírünk van, s továbbá, hála Zeman miniszterelnöknek s a hozzá hasonlóknak, agresszív, bunkó fajankónak tartanak.

Az osztrákokkal való problémákra alapvetően kétféleképpen reagálhatunk: sértett alibista ideológiát gyárthatunk - semmivel sem jobbak nálunk, ráadásul még nekik áll feljebb, ez a lényege annak a beszédnek, hogy hozzájuk hasonlóak vagyunk vagy lakájoknak, szolgáknak tartanak bennünket. Vagy azon is elkezhetünk gondolkodni, hogy mivel járultunk mi ahhoz, hogy a cseh-osztrák kapcsolatok ilyen vigasztalanul néznek és szomszédunk néha kissé irracionálisan viselkedik (atomellenes mánia). Ez hasznosabb, mint az osztrákokat azzal vádolni, hogyan bántanak bennünket.

Események, 2002. 1. 26.
Kövér Gábor fordítása