Potsdamról kertelés nélkül

A potsdami konferenciáról szóló információt eleddig a cseh közvélemény csak a cseh politikusok, állami hivatalnokok, a mostani állami irányzatot támogató történészek (ez utóbbi két csoport közt részben átfedés van) és a nemzeti orientációjú publicisták kijelentéseiből kaphatott. Mindegyikük egyet ismétel, kétségkívül azon meggyőződésből, hogy ez szolgálja legjobban a nemzeti érdekeket: Potsdamban a Szövetségesek döntöttek a németek kiűzéséről, e döntés az akkori Csehszlovákiára nézve jogilag kötelező volt.

Milan Churaň történész "Potsdam és Csehszlovákia" című könyve (Libri Kiadó, 2001) az 1989 utáni évek első teljes cseh monográfiája témában (az 1989 előtt megjelenteket nehezen lehet komolyan venni). Fő érdeme, hogy szétrombolja e mítoszt. Ezért a szerző gyakran polemikus hangnemet üt meg: nehéz másképp írni egy olyan témáról, melyet annyi torzítás és hallgatás övez s övezett. Churaň meggyőzően bizonyítja, hogy a potsdami konferencia eredménye a három nagyhatalom megállapodása volt. Egyebek mellett, hogyha már Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország német lakosságának kiűzését nem lehet elkerülni, kérték, hogy az legalább humánus módon történjék. Mialatt a szudétanémetek kiűzésében Csehszlovákia Sztálin Oroszországának masszív támogatását élvezte.

Churaň a "transzfer" egész előtörténetével is foglalkozik: igazolja, hogy az emigráns csehszlovák kormány és Beneš elnök is a háború kezdetétől fogva készítette elő. Az első elképzelések enyhébbek voltak, mint a végül megvalósult - nem csoda: a cseh politikusok a háború elején nem tudták elképzelni, hogy a teljes "kiűzés"-hez a nagyhatalmak egyetertéséhez jutnak, tudták ugyanakkor, hogy hozzájárulásuk nélkül mindez keresztülvihetetlen. Hogy ezt elérjék, Sztálin gonosztevő rezsimjével társultak, végül is ezzel azonban - szándékaik ellenére - kiszolgáltatták neki államukat, melynek érdekeit kellett volna óvniuk. E nemtörödömségért a szabadság félévszázados elvesztésével s a cseh társadalom teljes pusztulásával fizettünk.

Nem az újságbeli recenzió feladata, hogy a részletekkel foglalkozzék. Ezért három dologra korlátozom azt csupán, melyből kettő Churaň fejtegetéséből következik, jóllehet könyvében ezeket közvetlenül nem taglalja.

Először: a nem kommunista cseh politikusok embertelen és politikailag öngyilkos döntése aból származik, hogy nem tudták uralkodni nemzeti lét fölötti félelmen s nem hittek a modern cseh társadalom erejében és életrevalóságában: ahelyett, hogy a náci Németország vereségét (mely kétségtelenül azon szudétanémet politikusok nagy vereségét jelentette, akik korábban az önrendelkezésre Hitler segítségével törekedtek) arra használják, hogy nagyvonalúságot tanúsítsanak és megbékélést ajánljanak, a probléma "pragmatikus" megoldásának sztálin módja mellett döntöttek: tudniillik a problémát okozó emberek kiiktatásával. Nyilvánvaló, hogy értelmes politikai lépéseket nehéz teli nadrággal csinálni.

Másodszor: a potsdami konferencia nem kívánt következménye lett az a hamis meggyőződés, mintha mindaz, amit az oroszok és kis szövetségeseik pillanatnyi hatalmi túlsúlyukban kiharcoltak (Churaň helyesen mutat rá, hogy a "lakosságcsere" problémája Potsdamban mellékes dolog volt), a három nagyhatalom szabad döntése alapján történt volna. Ebben bizonyos mértékik bűnösek az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, amivel az említett országok politikusai a mai napig nem békéltek meg.

S harmadszor: meg kellene említeni Magyarország némiképp specifikus helyzetét, mely ebben az időben orosz megszállás alatt állt (az országban az igazi hatalmat a gyakorlatilag orosz kézben lévő úgynevezett Szövetséges Ellenőrző Bizottság birtokolta, élén Vorosilov tábornokkal) és a magyar kormány nagy nyomás alatt volt. Az országban nem volt oly túlhabzó németellenes hangulat, mint Lengyelországban vagy Csehszlovákiában, a magyar politikusok joggal tartottak attól, hogy a németek kiűzése precedenst teremt a csehszlovákiai magyarok kitelepítésére. Ellenállást fejtett ki a legerősebb magyar párt, a Független Kisgazdapárt, de a szociáldemokraták is. A magyar "svábok" sorsát intencióival a katolikus egyház (Mindszenty József esztergomi érsek)is enyhíteni igyekezett. Az orosz nyomással szemben mindez azonban nem érvényesült.

Churaň könyve még egy szempontból inspiratív: azok, akiket kritizál, a hamisan fölfogott "állameszme" mai szolgai dicsőítői, többnyire átállt sztálinisták 1950-ből vagy a husáki normalizációs rezsim átállt kollaboránsai. A fordulat utáni cseh államot ugyanoly szolgaisággal és jóakarattal szolgálják, ahogy egykor a "népi demokratikus" Csehszlovákiát vagy a Husák rendszerét. Éppen ezért túlzás demokráciának nevezni, amiben ma élünk: az csupán posztkommunizmus.

Még azt kell elismerésően megemlíteni, hogy a könyv melléklete tartalmazza a potsdami konferencia protokollját és jelentését, mint ahogy számos más érdekes dokumentumot is.

Megjelent a Mladá fronta dnes c. napilapban 2001. XII. 7.
Kövér Gábor fordítása