ÜDVÖZLŐ BESZÉD

Excellenciás Uram, tisztelt Miniszter Úr,

Excellenciás Uram, tisztelt Nagykövet Úr,

Hölgyeim és Uraim!

Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy néhány szóval bevezessem ezt az összejövetelt, amelyre Deutsch miniszter úr prágai látogatásának alkalmával kerül sor. Ha csupán arra szorítkoznék, hogy a miniszter urat tömören, enciklopédiás stílusban mutassam be, a következőket kellene elmondanom:

-Deutsch Tamás a Magyar Köztársaság ifjúsági és sportminisztere

-1966-ban született

-1986-ban kezdte meg jogtudományi és politikatudományi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen

-Tanulmányait 1992-ben fejezte be, 1998-ban államvizsgázott

-1988 óta részt vesz a FIDESZ munkájában, részt vállalt az 1989-es évi tüntetések szervezésében

-1990-ben első ízben, majd 1994-ben és 1998-ban ismételten megválasztják a FIDESZ parlamenti képviselőjének

-1990-ben majd 1993-ban ismételten a FIDESZ-nek a médiákért és a tájékoztatásért felelős elnökhelyettese lett

-1999 óta Orbán Viktor kormányának minisztere.

Nem szeretnék azonban csupán a fent említettekre szorítkozni. Tulajdonképpen valami másról szeretnék szólni, mégpedig olyasmiről, ami érinti a cseh-magyar kapcsolatokat, s ezen a területen az érdekeim nyilván egybeesnek a miniszter úr érdekeivel.

Amikor országaink még az orosz kommunista impérium részei voltak, gyakran utaztam Magyarországra. A miniszter úr, ha jól tudom, legalább egy, mégpedig jelentős látogatást tett Prágában. Indítékaink talán azonosak voltak: kifejezni szolidaritásunkat és hozzájárulni a csehek és magyarok közti kölcsönös megértéshez.

A különbség abban volt, hogy a bolseviki birodalom más-más klímaövezetébe utaztunk. Én (sok honfitársamhoz hasonlóan annak idején) frisebb levegőt szívni jártam Magyarországra. A miniszter úrnak 1989-ben még megadatott az a nem irigylésre méltó alkalom, hogy megtapasztalja a husáki Csehszlovákia dohos légkörét. Feladata így lényegesen kellemetlenebb volt.

És éppen a miniszter úrnak akkori prágai útja alkalmával kerültük el egymást. Az orosz megszállás évfordulójára tervezett tüntetés szervezésében a Demokratikus Kezdeményezés is részt vett, amelyben annak idején tevékenykedtem. A kommunista rendőrség úgy járt el, hogy a tervezett akciókat magukénak valló független kezdeményezések vezetőségeit közvetlenül az akciót megelőzően néhány napra rács mögé küldte. A kivitelezés ilyetén a tagságra maradt. Így segített az Állambiztonság a tömegeknek polgári öntudatra való nevelésében. Így történt, hogy miniszter úr Prágába érkezésének idején már a Fővárosi Rendőrfőkapitányság Kongresszus utcai épületének egyik barátságtalan kis helyiségét laktam. Ezen épületet a disszidensek a szomszédos luxus szálloda szerint II. Forum Szállóként emlegették. Ezzel szemben mikor engem kiengedtek, már a miniszter úr volt rács mögött. A Demokratikus Kezdeményezés a többi cseh független kezdeményezésekhez hasonlóan annak rendje és módja szerint tiltakozott magyar barátaink fogva tartása ellen. Természetesen nincs szándékomban azt színlelni, hogy annak idején, a mi tiltakozásunknak köszönhetően bocsátották őket szabadon.

Ez hát a története annak, hogyan kerültük el egymást Deutsch miniszter úrral 1989-ben. A továbbiakban megpróbálok mindebből levonni valami tanulságot a jelen számára.

A cseh-magyar kapcsolatokat cseh részről az utóbbi évtizedekben talán nem is a rossz szándék, inkább az eléggé nagy érdektelenség és tudatlanság árnyékolja be. Ma a két ország között nincsenek semmilyen nyitott kérdések. Végül is már nem vagyunk szomszédok, s a mi régiónkban érvényes, hogy két közép-európai ország közti jó kapcsolatoknak az alapfeltétele, hogy ne legyenek közvetlen szomszédok. Ezt bizonyítják azok a gyengéd érzelmek, melyeket a csehek táplálnak a szerbek, horvátok és szlovénok iránt, akik kölcsönösen már nem annyira szeretik egymást, hiszen ők közvetlen szomszédok. A cseh disszidensek mindenekelőtt a lengyelekkel tartották a kapcsolatot. Technikai szempontból ez egyszerűbb volt (a cseh és a lengyel nyelv sokban hasonlít). Ezért tudnak nálunk olyan keveset azokról a magyarországi polgárokról, akik az orosz uralom idején nyíltan szolidaritást vállaltak velünk. Azokról, akik 1968-ban tiltakoztak az orosz megszállás ellen, azokról, akik 1977-ben tiltakoztak a Charta 77 üldöztetése miatt, Deutsch miniszter úr 1989-es augusztusi látogatásáról. Érdekelne, hogy legfelsőbb képviselőink közül szakított-e valaki időt arra, hogy hivatalosan kifejezze köszönetét. Fogadni mernék, hogy nem. Ez kétszeresen kényes számomra azért, mert lényegesen nyugodtabb időszakban végzett munkámért magas magyar állami kitüntetést kaptam.

Természetesen tudom, hogy ezek az emberek nem azért tették, amit tettek, hogy majdan köszönetet kapjanak érte. Tették, amit kötelességüknek tartottak. Annál is inkább megérdemlik elismerésünket.

Sajnos a cseh politikusok tekintete 1989 óta nyugatra szegeződik, a régi jó Angliára és az Egyesült Államokra. Állítólag közös értékeket vallunk és kivesszük részünket a hadi sikereikből. Már majdnem úgy néz ki, hogy szomszédok vagyunk (ami azonban elindítaná a problémákat). Magyarországtól viszont óceán választ el minket. Az ignorancia óceánja. Ez elszomorít engem.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Prága, 2001. 11. 21.