Szeptember 28-a, Szent Vencel napja

A poltikusok, a sajtó és a közvélemény tüntető érdektelensége mellett ünnepelte a Cseh Köztársaság az úgynevezett Cseh Államiság Napját.

Azt mondják, hogy az állam azokból gondolatokból él, melyekre alapították. Poszt-Csehszlovákiában élünk.

Államunkat 1918. október 28-án kiáltották ki mint nemzetünk történelmének logikus betetőzését, mely a Keletről érkezett szláv hittérítőkkel kezdődött s csúcsát a huszita forradalommal érte el. Ez az általánosságban általánosan elterjedt fölfogást fogalmazza meg gyönyörűen az 1948. május 9-i kommunista alkotmány, s így is testesült meg a Cseh Köztársaság állami ünnepeinek rendszerében.

Csak szeptember 28-a, melyet idén még csupán másodszor ünneplünk, lóg ki valahogy a sorból: ez igazából a gyáva Vencel fejedelem halálának évfordulója, aki a nemzetet kiszolgáltatta a németeknek, s ezért a cseh hazafiak elpusztították. Ezt egyébként tavaly miniszterelnökünk is valahogy így fejtette ki.

Amit a miniszterelnöki interpretációval szembe tudunk állítani: merő legenda. Már maga a szó idegesíti a modern embert: a legendákat le kell csupaszítani. Kérdezzünk rá, hogy is volt valójában! Egyszersmind előre sejtjük, hogy a fennkölt felszín alatt megszokott hatalmi űzérkedést találunk.

A legendák esetében azonban talán nem azt kellene firtatni "hogyan is történt igazából", hanem, hogy "mit is jelent". A Szent Vencel-legenda a cseh középkori állam létjogosultságát igazolja. Olyan uralkodóról beszél, aki a következő, a korai középkorban elsőrendűnek tartott erényekkel volt megajándékozva: vallásosság, alázat és könyörületesség, műveltség. Megértette, hogy ami a Nyugatról származik, mégha erőszak és vér is kíséri, mindenek ellenére érték, melye előtt nem szégyen meghajolni. Ezért életével fizetett.

A Szent Római Birodalom, melyehez a Přemyslidák Csehországa csatlakozott, nemzetek fölötti képződmény volt, egyszerre a középkor Európai Uniója s NATO-ja. Hűbéri szövetsége volt az első visszafordíthatatlan kísérlete annak, amit ma szubszidiaritásnak hívnak.

Elődeink nagy érdeme s előrelátása, hogy az akkori nehéz helyzetben képesek voltak Európa mellett dönteni. A keresztény Európa mellett, természetesen. Szent Vencel legendája e döntés megtestesülése.

Ez volt hát ama az a korlátozott tér, melyben ezután évszázadokig nemzeti életünk játszódott. Husz János tettének nagysága -szabad elhatározásból vásárra vihette nézeteit az ellenséges környezetbe abban a hitben, hogy az embereket meg lehet győzni az igazságról, s ezzel egyidejűleg az igazsság még nem szűnik meg attól, ha nem hagyák magukat meggyőzni, annak ellenére és minden áron ragazkodni kell hozzá - csak akkor érthető számunkra, ha elfogadjuk azokat az elveket, jobban mondva a parancsokat, amelyekről a meggyilkolt uralkodó története is beszél.

Az Európai Únióhoz való habozó, sértődékeny és panaszkodó hozzáállásunk nyilvánvalóan állami hagyományainkhoz fűződő tisztázatlan viszonyunkból következik. A modern cseh nemzet Cseh- és Morvaország szegény vidéki lakosságából keletkezett. E csodálatos felfelé ívelésnek azonban megvolt az árnyoldala is: a nemzeti lét adottságának el nem fogadásával, helyette egy más, jobb kigondolásának a vágyával járt együtt. E törekvés egyik megnyilvánulása volt például a Kéziratok körüli vita, ma pedig a különös elmélet arról, hogy a cseh nemzetet újra meg kell alkotni. Sok embernek igen kevéssé imponál a fejedelem: balfácán és kétbalkezes, karrierje kudarccal végződött. Inkább Dzsingisz kánt akarnák helyette. Masaryk azonban azt vallotta: Jézus és nem a Császár.

A cseh talán az egyetlen nemzet a világon, amelyik védőszentjét szégyelli. Még ezt az ünnepet sem meri rendes nevén nevezni. Ennek is köszönhetően fest így mai államisága.