Események
Bohumil Doležal politikai jegyzetei index hozzászólásaikat várom

 

Egy meg nem honosult vélemény

Havel és Klestil elnök megbeszélése közben a németek kiűzésére és a Beneš-i dekrétumokra is szó került. Havel szerint nálunk "az a nézet honosodott meg, hogy etnikai elven alapuló bosszúról volt szó".

Az elnök azonban téved, s ez számára is nyomban kiderült: megható egységben estek Havelnak a nemzeti érdekek védelmezői: az ODS, a kommunisták és Jan Kovařík, aki lapjának hasábjain már a hetvenes évek óta védi ezen érdekeket. A kommunista párt híven legszebb hagyományaihoz azzal vádolta az elnököt, hogy a német revansisták érdekeit védi s lemondásra szólította föl. Az ODS a múltat, benne a dekrétumokat megváltoztathatatlannak tartja, külpolitikai szakértőjük arra figyelmeztette Havelt, hogy a CVVM közvéleménykutató intézet szerint, a németek kiűzésével a cseh lakosság 64%-a ért egyet. Amint Kovařík összegzi: "Ez a németek kiűzésének és a dekrétumoknak másfajta értékelése, mint ami a cseh közvéleményben és politikai életben is uralkodik."

Nagyon fontos, hogy a politikus időnként képes legyen valami mást hirdetni s érvényre juttatni, mint ami a cseh közvéleményben és politikai életben is uralkodik. Az elnök ahhoz a véleményéhez tért vissza, mellyel közvetlenül a fordulat után a cseh közvélemény zajos nemtetszése közben lépett föl. Ez egy teljesen helyes vélemény. A kérdés így hangzik: képes lesz-e kiállni mellette azután is, hogy kiderült, nem nyert honosult meg?

Mladá fronta Dnes, 2001. IX. 10.