A keresztény hagyomány bűnei?

Michal Komárek "Közép-Európa és az őrültség története" című Mladá Fronta Dnesben megjelent cikke alapvető dolgokat érint. Mi több, a szerző joggal hívja föl a figyelmet arra a hamis ideologizálásra, mely egy, az "euroatlanti civilizáció" és a világ többi része közötti eljövendő háború frontvonalait rajzolja előre. Ez azonban az egyetlen, melyben egyet tudok érteni vele.

Komárek úr az "euroatlanti civilizáció" problematikus voltával foglalkozik. Azt írja, hogy a keresztény hagyomány, a személyes szabadság és a demokrácia tiszta formában sehol sem lelhető föl az európai történelemben. A szerző "európaiak" és az "amerikaiak" bűnéül a következőket sorolja föl: gázkamrák, haláltáborok, a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombák, a vietnami gyerekekre hajított napalmbombák, a srebrenicai mészárlás. Ne hivatkozzunk kollektív bűnökre: a gázkamrákat s a haláltáborokat a német nácik találták ki. A srebrenicai gyilkosságoknak is megvannak a konkrét elkövetői. Az európaiak másik része azonban több-kevesebb sikerrel szembeszállt e gonosztettekkel, ráadásul: a németek számot vetettek múltjukkal, a szerbek pedig éppen most dolgozzzák föl azt.

A japán városok ellen intézett atomtámadás követekeztében ártatlanok tízezrei estek el. Jóval több pusztult volna azonban el, ha a háborút a hagyományos eszközökkel folytatják. A vietnami gyerekekre dobott napalm a bolsevik propaganda fegyvertárából átvett undok rágalom. Nem vetettek be napalmbombát a vietnami gyerekek ellen. Az amerikaiak Vietnamban szövetségesüket védték s megpróbálták föltartóztatni a kommunista terjeszkedést. E szövetséges csöppet sem volt rosszabb, mint a hanoi haramiák, csupán - ellentétben velük - képtelen volt egy kicsit is gondoskodni magáról. Ezért vesztettek az amerikaiak. Hogy e háborúban szenvedtek s meghaltak gyerekek ugyan szörnyű, egyelőre azonban nincsenek eszközök, hogyan lehet a háborús zűrzavarban megbízhatóan megkülönböztetni az ártatlant a bűnöstől. Ölbe tett kézzel kellene ezért állnunk az ellenség előtt?

Komárek úr arra figyelmeztet, mi mindenért kell az európaiaknak bocsánatot kérniök: a pápának a zsidóktól és az ortodoxoktól, a németeknek a csehektől, a cseheknek a németektől, a nagyhatalmaknak a gyarmatoktól… természetesen a földön semmi jót nem lehet maga tiszta formájában megtalálni, mindannyian bűnösök vagyunk, mindenütt konkoly keveredik a búza közé. A különbség csak azok között van, akik hűtlenek lettek elveikhez s akik nem tudnak hűtlenek lenni, mert nincsenek is elveik. Csak az előbbiek tudnak bocsánatot kérni, mellyel megnyílik számukra a megtisztuláshoz vezető út.

Komárek úr a továbbiakban osztályszemlélethez jut el: a gazdag országok középosztálya, az elégedett fogyasztók, csöndes agresszivitással hajtja uralma alá a földet, rákényszerítve értékrendjét. Igen, keresztény szemszögből a fogyasztás semleges. "Ami kivűlről megy az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt, mert nem a szívébe megy be, hanem a gyomrába; és azárnyékszékre kerül." A gazdagságot nálunk Csehországban negatívan ítélik meg, mert itt az honosodott meg, hogy az csak lopásból származhat. Ám a gazdagság munkából is keletkezhet; nem alkot a szegénységgel afféle közlekedő edényeket: mintha valaki gazdagsága szükségszerűen egy másik nyomorát okozná, ahogy a világot a feje tetejéről ismét lábra állító tébolyodott gondolkodók vélik. Pontatlan s veszélyes konkrét sorsok ezreinek összkapcsolása olyan zavaros gomolyaggá mint osztály, nemzet vagy faj. A konkrét egyén aztán megszűnik fontosnak lenni. Például a World Trade Center-beliekben.

S végül: a keresztény világnak állítólag arra volt szüksége identitásának megerősítésére, hogy a másságot határokkal elválassza magától. Ez minden vallással, eszmével, programmal összekapcsolt társadalom hiányossága. Minél primitívebb egy társadalom, e tendencia annál erősebb. Amivel a kereszténység valamivel több, az a hit, hogy az ellenség is felebarát, akit kötelességünk szeretni s imádkozni kell az ellenünk vétkezőkért.

Az eredmény a világra való nyitott viszonyulás és a képesség a másoktól való okulásra. Ez azonban nem jelent közömbös, rest orientális toleranciát minden lehetséges elvhez, rendhez, értékhez. Mindezt gondosan meg kell vizsgálni, mely nem mindig könnyű: Hernando Cortes durva, nyers férfi volt; a közép-amerikai indiánokat a maga hitére s kultúrájára tűzzel-vassal kényszerítette - az indiánokhoz hozzátartozik azonban az is, hogy minden évben harmincezer embert főztek meg elevenen rossz termés elkerülése miatt.

Keresztény világunknak nyitottnak kell lennie. Elhamarkodottan Észak és Dél, az európai civilzáció és az iszlám közötti frontot rajzolni az ellenfél elveinek elfogadását (melyek egyáltalán nem azonosak a "Dél"-lel vagy "iszlám"-mal ), kötelességeink elárulását jelenti.

Mladá fronta Dnes, 2001. IX. 19