Ebül szerzett jószág…

A gonosz sors pontot tett a kuponos privatizáció rosszul sikerült meséjének végére. Sikeres hőse, Viktor Kožený, a nemzetközi tőke világát meghódító cseh Jankó, tönkrement. Gyanús ügyletekkel, azon a területen, ahol máig nem világos, hogy a holnap már a tegnapot jelenti-e vagy fordítva, összes pénzét elvesztette. Elhagyta a felesége. El kellett adnia londoni palotáját (melyet állítólag olyan állapotban hagyott, ahogy a kevésbé rendes roma családok kiköltözése után az önkormányzati lakások néznek ki). Szegény Viktor!

De ne féltsük, biztos nem hal éhen. Helyénvaló, hogy így szimbolikusan is véget ér a "piaci mechanizmus"-ról szóló cseh álom, mely valaminő kombinációja a perpetuum mobilének és "Szamaram, adj aranyat", a pénzautomatának, melybe ezrest kell dobni s két ötezres esik ki belőle. A bizonyos körülmények folytán s bizonyos szabályok szerint keveseknek megadatott a vállakozói sikerrel folytatott játék, melyek számláját mások, többnyire jóval többen fizették meg. Szerencsére bebizonyosodott, hogy az ilyen típusú siker nem tarthat sokáig.

Mihez hasonlítsuk a piac angyala csókjának gyümölcsét a cseh Ferdinánd hangya homlokára? Eszembe jut egyik kedves könyvemnek, Bulgakov Mester és Margaritájának egyik jelenete: mégpedig az, melyben Woland ördög varietéjában a pénzsóvár moszkvaiaknak a fekete mágia varázslatát mutatja be. A színpadra tízrubelesek esője hullik, a publikum hölgyei a színpadra tolakszanak, hogy a spanyolfal mögött levessék tízéves agyonstoppolt ruháikat és ingyen a legújabb francia divat szerinti estélyikbe öltözzenek. A mutatvány véget ér, a fény kigyúl, az emberek kimennek az utcára, a tízrubelesek újságpapírrá változnak, a hölgyek pongyolában találják magukat. Az ördög jótettének megvan a fonákja. S Viktor Kožený hirtelen a tengerparton ébred több ezer kilométerre otthonától - szerencséjére nem Odesszában, hanem a Bahamákon.

Végülis történetünk nem végződött rosszul. Viktor Kožený teli zsebbel lelépett, ám a pénzt az effajta emberek nem tudják megtartani. A mi, akik bedőltünk e Wolandnak (az istenért, nem Václav Klausra gondoolok, ő elsőként ment lépre), még mindig nem vagyunk - mint a moszkvai varietéban a hölgyek - egy szál fehérneműben.

Události, 2001.VII. 8.