Az igazság győz?

Nemrégiben egyik lapunkban rendkívül öntudatos elmélkedés jelent meg arról, hogy mi csehek az európai nemzetek között világos kivétel vagyunk, egyedül a mi köztársasági elnöki zászlónkon szerepel olyan jelmondat, hogy az "igazság győz". A cseh nemzet így szimbolikusan az igazság világ fölötti uralmára hivatkozik, kifejezve idealizmusát s erkölcsi abszolutizmusát. A jelszó az újabb kor legnagyobb cseh sikerének idején került a zászlóra, mikor beteljesült a saját nemzetállami utáni vágy. A modern cseh társadalom történelmi optimizmusát tükrözi, ez az optimizmus a nemzeti ébredés korától kíséri és különbözteti meg kevésbé szerencsés északi és dél-keleti szomszédjától. Mindez abban a meggyőződés csúcsosodott ki, hogy az 1918-ban s közvetlenül utána történt eseményekkel igazságos s jogos ügyünk győzedelmeskedett, merthogy ügyünk igazságos és jogos, logikus, hogy egyszer s mindenkorra győzött.

Elődeink azonban nem sejtették, mi minden vár rájuk és utódaikra még ebben az évszázadban: fölfordulással, zűrzavarral, vérrel teli események, a jogtalanság és a bestialitás diadalai, melyekből bőven kaptunk s vettük ki részünk. Mindezek után helyénvaló némi józanság és szkepszis: e tökéletlen világban nem csupán az igazság győz, hanem gyakran a közönséges demagóg hazugság is. S ha az igazság győz is, sohasem teljesen és sohasem örökre. Itt-ott halványan tükröződik egy-egy történelmi eseményben, elegendő azonban néhány kevésbé felelős ember csődje s visszavonhatatlanul elvész. Útja a részleges győzelemhez is hosszú, tekervényes és bizonytalan; többnyire túlhalad az egyén személyes életének horizontján. Optimizmusunk gyakran olyan sztereotípiákat használó illúzió, melyben történelmet gyakrabban előre adott irányvonalak megvalósítási folyamataként szoktuk fölfogni, mintsem meghiúsult lehetőségek szomorú szemléjeként.

A jelszó, melyből első pillantásra árad a nemes idealizmus, mint esernyő a viharban, magától kifordul - tehát az, ami győzött, az igazság. A fennkölt elv ekképp olyan kétes tézisek közvetlen szomszédságába kerül, mint "ami megvalósult, az ésszerű is", mely tézisekkel előszeretettel manipulálnak a különböző erőszakos rezsimek ideológusai. Nem véletlen, hogy a kommunisták, akik oly allergiásak voltak Masaryk nevének puszta, kötelező bizantinus átkok nélküli említésére is, a zászlón lévő jelszó ellen semmilyen kifogásuk nem volt. Miért is lett volna - győztünk, tehát igaz(ság)unk van.

A történelem az igazság győzelmi sorozataként fölfogva hamis történelmi mítoszokhoz vezet. A Csehszlovák Köztársaság első világháború utáni megalakulásával az igazság győzött, gonosz szomszédainak összeesküvése egy időre megszüntette ugyan, de 1945-ben újra teljes szépségében ragyogott föl. Az egyik, őt világra segítő nagyhatalom elárulta ugyan, de negyven év múltán az igazság újra érvényre jutott. A nemzeti történelem fogalma mint az ismétlődő önmegvalósítás folyamata - micsoda különbség minden történeti interpretáció előképéhez, az Ószövetséghez képest: ott a történelem a "kiválasztott nép" bukásainak sorozata, melyet az Istenhez való alázatos és bűnbánó megtérés követ.

Az igazság győzelméről szóló mítosz görbe tükör, mely torzítja rálátásunk a döntő történelmi eseményekre. Így például 1989 meglepő fordulata számunkra az igazság győzelmének tűnik, mellyel a történelem tulajdonképp kicsit adósunk volt - nem pedig ezerévenként előforduló véletlennek, egy despotikus nagyhatalom sem globális háborúval, sem hasonló kataklizmával nem járó bukásának; nem nagy isteni kegynek, meg nem szolgált ajándéknak, melyet tisztelnünk kellene s minden erőnkkel azon lenni, nehogy elherdáljuk.

Az előkelő jelmondatot realizmussal kellene fölváltani: az igazság gyakran, nagyon gyakran nem győz; éppen ezért kell minden erővel védelmezni.

1997
(Kövér Gábor fordítása)