Gazdák és disznók

A. J. Liehm a Právo Salon című mellékletében mesél a Pavel Kohoutnál 1968 nyarán tartott írótalálkozóról: arról akartak tanácskozni, hogyan kellene az akkori Írószövetséget a kiválasztottak bolsevik Olümposzából normálisabb szervezetté változtatni. Liehm ezt írja: "Kohout egy nagy kerti asztalhoz vezetett minket s kiadta a parancsot: a CSKP tagjai balra, a többiek jobbra! Pompás "komámasszony holló az olló?"-játék kezdődött, sok résztvevő meglepődve konstatálta, voltaképpen ki hová is tartozik. A mindennapi érintkezésben e határok gyakran elkenődtek, kiradírozódtak". A határok e kiradírozódása és elkenődése problémáját általánosságban írja le Orwell Állatfarmja. A megdöbbent állatok belesnek a kocsma ablakán, ahol együtt ülnek a gazdák és a disznók. S már azt sem lehet pontosan megállapítani, ki az Ember, és ki a disznó. Ez az úgynevezett kerekasztalok árnyékoldala, melyek emlékét Közép-Európában s elsősorban Csehországban oly nagy szeretettel őrizgetjük. Liehm úr említette példán kívül hasonló játszódott le nálunk 1945-ben, aztán 1977-ben s végül 1989-ben.

A valóság természetesen bonyolultabb, mint Orwell felnőtteknek szóló meséjének modellezett helyzete. Az ember lényében bűnös, így minden gazda magában hordja a disznó csíráját: elég egy egészen kicsiny figyelmetlenség, s föltartózhatatlanul jön az áldatlan metamorfózis. E fenyegetésnek megvan a maga optimista visszája is: minden disznónak holtáig esélye van arra, hogy becsületes gazdává váljék. E két folyamat - gazdából disznó s fordítva - azonban egymástól alapvetően különbözik: a disznóvá válás úgy megy, mint a karikacsapás, ahogy a mindennapi strapa után megkönnyebülve bújunk az ágyba. A fordított út gyötrelmes s fárasztó, akár egy himalájai túra. Ugyanakkor nem csak a gazdák, hanem a disznók is sejtik, hogy az első típusú metamorfózis, eltérően a másodiktól, nem kívánatos. Minden disznó gazda szeretne lenni, de egyetlen gazda sem akar disznóvá válni. Ez egyrészt szép és ígéretes, másrészt viszont a disznók körében hatalmas alibizmust indít el. A disznók hajlamosak azt színlelni, hogy tulajdonképpen már gazdák: érvükként az szolgál, hogy mindig is a jószándék s a naiv idealizmus vezette lépéseiket. E jószándékot természetesen nem szabad lebecsülni: de a disznóból gazdává válás csak annak megvalósulásával kezdődik el: e folyamat során a naiv idealista, hogy is mondjam, raffinált idealistává válik.

Ezért az úgynevezett történelmi kompromisszumok pillanatában gondolni kell arra, hogy ugyan minden disznónak megvan az esélye a változásra, de arra is, hogy a gazdák veszölyeztetett helyzetben vannak. Szükséges tehát, már csak azért is, hogy a disznók esélye megmaradjon s a gazdák fenyegetettsége ne nőjőn elviselhetetlenül, hogy minden erőnkből megtartsuk a gazdálkodás és a disznóság közti világos s elvi határokat.

S ebben Isten legyen segítségünkre.

(A BBC cseh adása számára íródott, 2001. VII. 31.)
(Kövér Gábor fordítása)