Amikor a legboldogabbak voltunk

A CVVM közvéleménykutató intézet szerint a cseh lakosság 55 %-a bízik Havel elnökben. Lényegében állandóan 50% fölötti népszerűségével a cseh közvélemény számára ő a tengely: a kérdés csak az, voltaképp mit is tart össze. A választ némiképp sejteti a Lidové Noviny pénteki ankétja: a kérdésre, hogy "ki volna az ideális miniszterelnök?" az egyértelmű válasz: Václav Klaus. Hogy a győztest térdre kényszerítsék, Svobodának, a kereszténydemokraták, Spidlának, a szociáldemokraták és Kühnlnek, a Szabadság Unió vezetőjének ötöskoalícióban kellene összefognia. Az újság ankétja természetesen nem oly reprezentatív, mint a komoly közvéleménykutatás. Valami képet azonban ad arról, mit is gondol a cseh jobboldali szavazó. Ha hasonló tanácskozást rendeznének a baloldalon az eszményi ellenzéki vezérről, nem kétséges, hogy ott egyértelműen Miloš Zeman nyerne, a faragatlan cseh Jankó, aki a kormány életére tör, végül a főbejáraton jutott be a miniszterelnöki palotába, a Strakovkába (az egyszerűség kedvéért tekintsük el attól, hogy Václav Klaus-szal a hátán). Ezzel teljes a kilencvenes évek közepe cseh politikai színpadának panoptikuma. A Cseh Köztársaság aranykorának színes képe (érdekes, hogy egy ilyen fiatal országnak is megvan már a maga aranykora), az az időszak, mikor hittünk kivételes demokratikus készségünkben és végérvényesen elrugaszkodtunk a földtől. Mikor azt képzeltük, hogy Klaus pragmatizmusa és Havel humanizmusa majd a cseh gazdasági és politikai csodában egymást kiegészíti.

Mindez ma már csupán melankolikus emlék. A pragmatizmus nem jött be. Az ellenzék ideális vezetőjéből közel sem ideális miniszterelnök lett. Mindinkább azt látni, hogy az elnök a napi politika zavaros vizében az ellenzék álruhás vezéreként lapátol. A szerepek fölcserélődtek. Minden visszájára fordult. Vallom, hogy a legtöbb ember a kilencvenes évek közepére ugyanolyan nosztalgiával tekint, mint az öregek gyermekkorukra. Mikor még minden a maga helyén volt s előttük a titokzatos, sokat ígérő jövő állt. Hogy az egész tulajdonképpen tévedés és hiú remény volt s hogy e fölismerésből valamilyen praktikus következtetést kellene levonni, szemmel láthatóan csak kevesen engedik meg maguknak.

Události (Események) 2001. VI. 6.
Kövér Gábor fordítása