Adalékok az "angolszász indolens" jelenségének analíziséhez

A bolsevizmus idején legszívesebben mindig a BBC-t hallgattam. A brit adó kiemelkedett mértéktaró tárgyilagosságával és politikai ítéleteinek pontosságával. Ugyanakkor állhatatos szabályszerűséggel hangzott el a vélemények széles spektrumából egy-egy óriási hülyeség, ami fölött megállt az ész. Végül is fölfogtam, hogy a dolog két oldala összefügg, s az, aki az intellektuális purizmus valamilyen fanatikus rohamában az adást meg akarná tisztítani az összes ostobaságtól, az egyszersmind az ellenvéleményt is kiiktatja és mindenfajta szabadságot megsemmisít: csak a senkit nem érdeklő semleges, szürke átlag marad. Közép-Európában e szélesebb angolszász szabadsággal visszaélnek: a figyelmet céltudatosan a túlzó szélsőségekre irányítják, olyan emberekre, akiknél a jóakarat nincs teljes összhangban a józan megfontolással és a helyi, közép-európai sajátosságok ismeretével. Ha nézetük megfelel valamelyknek az itteni nemzetecskékből, nézeteit habozás nélkül zászlajára tűzi. A csehek előszeretettel művelték ezt 1945-47 között: Peroutka Dnešek-je több, mai szempontból nevetséges példát hoz erről.

A 45-48 közötti nemzeti szocialistákat sikerrel helyettesítik a posztkommunisták a Právóból. Nem is olyan rég közölték Gore Vidal hanyag, nevetséges és szélsőséges nézeteit arról, amit mi itt tőle eltérően a saját bőrünkön tapasztalhattunk (a Právo-beli vezető urak természetesen más helyzetből, mint mi mindannyian), most a rudéprávós szalon újabb csemegét szolgál föl, beszélgetést Ian Kershaw brit történésszel, a német nácizmus állítólagos szakértőjével. Ebben Kershaw úr szerencsétlenségünkre nemcsak a nácizmussal, hanem a kommunizmussal is foglalkozik s talál is számára jónéhány, visszafogottan szólva, enyhítő körülményt. Kershaw úr úgy véli, hogy az "egyenlőségen alapuló társadalom gondolata önmagában nem rossz, csupán Lenin és Sztálin alatt alakult minden másképpen". Legalábbis tartani kell az olyan gondolatoktól, melyek önmagukban nem rosszak, de megvalósításuk törvényszerűen nem végződik mással, mint vérrel és gyilkosságokkal.

Kershaw úr továbbá azt gondolja, hogy a kommunizmusnak vannak olyan jellemzői, melyek alapvetően nem voltak rosszak, míg Hitler rendszere ezzel szemben faji alapú imperializmussal és tisztogatással a vágyott új területek elfoglalására, melyekben e faji tisztogatások meg is valósulhattak. Meg kell itt jegyezni, hogy a kommunizmusnak két verziója létezik: egyrészt egy őrült német filozófus szélsőséges, radikális ideológiája, másrészt az 1917 utáni modernizált orosz zsarnokság hivatalos vallása. Az oroszok Marxot persze a keleti hagyományok szellemében alakították át. Így született (Sztálin alatt) a (rendkívüli körülményeknek köszönhetően sikeresen) új területeket meghódítására törekvő sovén nacionalizmus. Az oroszok ezután könyörtelenül, a helyi cinkosaik segítségével, rendkívül brutális eszközökkel hatalmas tisztogatást hajtottak végre, melynek célja a leigázott országok nemzeti elitjének a megsemmisítése volt. A különbség tehát többé-kevésbé fiktív.

És végül: Kershaw úr úgy véli, hogy Sztálin elsősorban saját népe ellen használt erőszakot, míg Hitler másokkal szemben. Nem tudom, honnan veszi ez az ember az bátorságot, hogy Sztálin népének nevezze a lengyeleket, cseheket, szlovákokat, németeket, magyarokat, románokat, bolgárokat, litvánokat, letteket és észteket. Sőt tudni kell, hogy még mielőtt Hitler nekikezdett volna az "idegeneknek", Sztálin visszataszító s könyörtelen eszközökkel semmisítette meg hazai ellenzékét. Hogy a Právo erre az értelmetlenségre miért helyesel oly buzgón, világos: bármit megragad, ha a bolsevikokat egy kicsit is tisztázni lehet: végül is szándékaik becsületesek, gondolataik tiszták voltak. Hogy minden valahogy másképp történt, nem az ő (vagyis a mi) hibánk. Az igazi démon Hitler volt, vele összevetve mi mindannyian - fehérek és vörösök, politikai foglyok és állambiztonsági besúgók - demokraták vagyunk.

Ezt a szégyentelen demogagógiát természetesen mindig a legteljesebb mértékben egyértelműen meg kell nevezni és el kell utasítani.

Události (Események) 2001. V. 19.
Kövér Gábor fordítása