Események
Bohumil Doležal politikai jegyzetei index hozzászólásaikat várom

 

A hadsereg turkizálása vár ránk?

Új seprő jól seper. Az új hadügyminiszter nyilvánvalóan egyetértésben a miniszterelnökkel kijelentette elszántságát, hogy 4-6 éven belül hivatásos lesz a cseh hadsereg. Ügyesen sajátította ki a jobboldali hadügyi szakértők, Nečas, Žantovský és a hozzájuk hasonlók kedvenc slágerét. Maga az ötlet vonzó - főként a fiatal férfiak többsége számára, akik így kellemetlen kötelességtől szabadulnak meg - és azt a fejlődést követi, melyen éppen a fejlett nyugati országok hadseregei is keresztülmennek.

A probléma azonban az, hogy mi nem vagyunk fejlett nyugati ország és hadsereg professzionizálásának a posztkommunista világban óriási veszélyei vannak. Mit jelent ez abban a társadalomban, ahol a politikusok, iparvállalatok, bankok hosszú ujjai belenyúlnak a médiá ügyeibe? Nem fenyeget a veszély, hogy a professzionizálás nem brit vagy belga, hanem török vagy dél-amerikai módra megy majd végbe?

Pártjaink többségének krónikus bajai vannak a választói támogatottsággal. Jelentősebb politikai körökben 1989 novembere óta hagyományosan undorodva tekintetenek az áruló cseh választókra, akik hosszú éveken át szófogadóan szavaztak a kommunistákra s emiatt egyáltalán nem is szégyenkeznek. Ilyen helyzetben a politikusok aligha képesek ellenálni annak kísértésnek, hogy máskülönben jogos és hasznos ötleteik keresztülviteléhez a nehézkes, lassú és bizonytalan demokratikus eszközök helyett egyszerű és megbízható segédeszközöket használjanak ki. Sőt honvédségi Hamupipőkénk szoknyája alá nyúlkál mindegyik vagy majd mindegyik cseh párt tolakodó mancsával: a valószínűleg összes régi befolyását el nem vesztett kommunistáktól kezdve a kormányzó szociáldemokratákon, illetve a korábban a hadügyminisztériumot jó pár évre kibérelő kereszténydemokratákon át az egykor domináns polgári demokratákig (ODS). Érdekeit a köztársasági elnök is érvényesíteni tudja hadseregparancsnoki minőségében. Az általános hadkötelezettségen alapuló hadsereg sokkal kevésbé fogékony a politika befolyására, mint a hivatásos, mivel a sokkal több kapcsolata van a civil szektorral, majdnem azt írtam a "civil társadalommal".

Mindemellett az a veszély is fenyeget, hogy a hivatásos hadsereg az uralmon lévő elit részévé válik, s emiatt a polgár, jobban mondva a lakosság nem lesz szolidáris vele. A katonai alapkiképzés valamilyen személyes megpróbáltatást jelent és a kényelmes muzsik-alibizmust akadályozza, mely nálunk az orosz uralom idejében gyökerezik.

Kétségtelen, hogy gyakorlati, technikai szempontból a hivatásos hadseregnek egy sor nyilvánvaló előnye van: hatékonyabb és leginkább kevésbé költséges. Igazi helye azonban csupán a tökéletesen fejlett demokratikus társadalomban van. Ezért tisztán politikai, de fontos okokból nem jó hadseregünk professzionalizációjával sietni. A kormány döntése elsietett, populista és átgondolatlan. Ha a fegyver, amely felnőtt, tapasztalt kézben biztonságban van, zilált kamaszt erősít, halálos fenyegetést jelenthet körülötte mindenkire.

Události (Események) 2001. V. 7.
Kövér Gábor fordítása