A kétsebességű Európa

Azzal összefüggésben, hogy közeledik Csehország és általában a kelet-európai posztkommunista államok EU-ba való fölvétele, olyan problémákról beszélnek, mint a GDP-növekedése, a belső adósság, az infláció, a szociális politika, az agrártámogatások, az élelmiszerek árának növekedése stb. Nem kellene azonban elfeledkezni arról, hogy e posztkommunista országok előtt álló konkrét követelményeknél s igényeknél sokkal fontosabbak az az alapelv, amelyre immár évtizedek óta a civilizált nyugati országok együttélése épül, ez az emberi és polgári jogok közösen osztott fogalma. Erre támaszkodik a szubszidiaritás, a Európa mostani és jövőbeni berendezkedésének alapelve. Éppen az ehhez fűződő viszonyban jönnek zavarba a jelölt országok teljesen lényeges nem lebecsülendő problémák sora előtt.

Remekül lehet mindezt demonstrálni a szlovák politikai élet fölívelő csillagával, a Smer nevű párt vezetőjével, Robert Ficóval készített, a Mladá Fronta Dnes-ben nemrég közölt beszélgetéssel. Fico úr kétségtelen okos és céltudatos politikus, természetesen populista, de sokkal elviselhetőbb populista, mint például Vladimír Mečiar. Szempontunkból a szlovákiai magyarok helyzetéhez fűzött kijelentései a figyelemre méltóak: "Azt mondom Önöknek, beszéljenek magyarul, csinálják, amit akarnak, használják a magyar nyelvet a hivatalos érintkezésben, van színházuk, minden, amit akarnak. De Önök egyszersmind Szlovákia polgárai is egyben, úgyhogy tanuljanak meg s legalább annak államnyelvét használják, a szlovákot… Ha Szlovákiában a magyar közép- és általalános iskolák mellett még egyetem is lenne, egyesek a maguk kifejezetten magyar környezetében élhetnének."

Már az első pillantásra világos, hogy Fico úr kijelentései önellentmondást tartalmaznak. Azt mondja "tegyék amit akarnak", "mindenük megvan, amit akarnak", másrészt hiába akarnak nyilvánvalóan a szlovákiai magyarok önálló egyetemet, erre Fico úr szerint valahogy még sincsen joguk. Vagy az egyik, vagy a másik érvényes, egyszerre egymást kizárják. Másodszor: egyáltalán nem világos, hogy az, ha nincsen egyetemük, ahol egyébként a lakosságnak csupán töredéke tanul majd, miért akadályozná meg a szlovákiai magyarokat abban, hogy a maguk kifejezetten magyar környezetében éljenek. És főleg, mit nyer az állam azzal, ha valakit ebben megakadályoz.

Az EU-ba igyekvő posztkommunista országokban, melyek (a ritka kivétel erősíti a szabályt) a politikai elit gyakran meg van arról győződve, hogy: először is, az, ami a Nyugat-Európa civilizált országaiban megszokott és magától értetődő (vagyis a "nemzeti kisebbségek" politikai önkormányzata) Kelet-Európa posztkommunista országaiban (Szlovákia, Románia, Macedónia) alapvető okokból nem lehet megvalósítani.

Másodszor, hogy az, amit ma teljes joggal undorító tömeges szadizmusnak tartanak (etnikai okokból űzni el az embereket a otthonukból, gyakran le is ölve őket vagy más hasonló bűntettet követve el ellenük) valaha rendjén lévő dolog volt, mert akkor logikus következménye mások (a németek) korábbi tetteinek, amiért ezek a mások ma általában megvetésben részesülnek.

Innen származik a kelet-európai posztkommunista mellébeszélés különös formája, melynek Fico úr nyilatkozataiban ugyanúgy megmutatkozik, ahogy a "ok és következmény" cseh elméletében, melyet hasonló vehemenciával hirdet a világnak mások mellett köztársasági elnökünk. A technikai dolgokban, mint például a munkaerő áramlásában oly érzékeny nyugati országok, az EU-jelölteknek ezt a torzsalkodását bagatelizálják, elnéznek fölötte vagy tolerálják. Pedig nem olyan apró félreértésekről van szó, amely az Európába kerüléstől magától tisztázódnak majd. Általánosságban és egyszerűen szólva arról van szó, hogy Kelet- és Nyugat-Európa nem csak különböző sebességgel, hanem különböző irányba is mozog.

A kelet-európai, posztkommunista régió nemzetei gyakran éreznek bizalmatlanságot egymás iránt. A bizalmatlanság (az esetek többségében megalapozott) kölcsönös sérelmek gyümölcsei. A jogtalanságok azonban a fölébresztett bizalmatlanságot erősítik. Ezt a csernobili típusú atomerőműt készül az EU integrálni. Tudja egyáltalán, mit tesz?

Megjelent a Mladá fronta dnes c. napilapban 2001. 5. 15.
Kövér Gábor fordítása