A megsértett stréberség kiáltványa

Abban a pillanatban, mikor Jan Zahradil megismertette a nyilvánossággal az "Eurorealista Kiáltvány"-t, az ODS le lett teremtve, hogy hogyan kételkedhet az EU-ba való fölvételünket illetően. Jogtalanul: mérlegelni kell az alternatívákat, pontosabban azt, mi a teendő abban az esetben, ha nem kerülünk be a bővítés első körébe, vagy ha a cseh közvélemény az EU-népszavazáson "nem"-et mond (a kiáltvány szerzői ehhez számos kitűnő érvet szolgáltatnak) Az is igaz, hogy az elhamarkodott integráció, melynek folyamán meg kellene szüntetni a nemzetállamokat a közép-európai jelöltek számára elfogadhatatlan.

Hasonlóképp arany mondás az is, hogy "az európai integrációs folyamathoz reálisan és józanul kell hozzáállni. A manifesztum azonban ezen alapelv többszörös és durva megsértésén alapul.

Érdekes már az is, hogy miként látják a szerzők mostani helyzetünk és súlyunk. A dokumentumban a Havlíček, Palacký, Masaryk neve által fémjelzett modern cseh politika fő áramlatáról beszélnek. Semmi kifogás ez ellen. Az ő Erőfeszítéseik állítólag különösen a liberális konzervativizmus angolszász hagyományával hoz feltűnően közeli rokonságba minket. Nem tudom, mi a közös az angolszász liberális konzervativizmusban és František Palacký ősszláv demokráciáról vallott elképzeléseiben. Havlíčeket és Masarykot az angol típusú liberális konzervativizmus atyjának nyilvánítani éktelen badarság. Az angolszász tradícióhoz a fentiek minden tiszteletet megérdemlő tettei ellenére éppen most meglehetősen kevés közünk van: érdekes, hogy hasonló módon kérkedtek a Horthy-korszak Magyarországán a konzervatív publicisták a harmincas években. Ez nyilvánvalóan valami helyi betegség.

Tehát majdnem angolszászok vagyunk. A szerencsétlenségekről, melyek bennünket sújtottak, természtesen nem tehetünk: "A vasfüggöny lehulltával a második világháború után erőszakkal szakították el Csehországot a háború utáni európai demokratikus fejlődésben való részvételtől". Valójában a szabad Európától nem a vasfüggöny legördülte szakított el, hanem elsősorban a háború utáni cseh politikai és értelmiségi elit csődje. Az történt, hogy szuverenitásunkat úgyszólván önként (és természetesen ostobaságból) adtuk Sztálin birodalmának kezére. Ennek is köszönhetően vagyunk ma az elmaradt posztkommunista ország nem túl csábító helyzetében. Reálisan kell mérlegelni helyzetünk és azokat az előnyőket, melyeket az EU-s tagság hozhat nekünk. Ezután nem meglepő, hogy Kiáltvány nagy illuziókat árul el "súlycsoportunkról" - ebben az összefüggésben itt Nagy-Britanináról, a skandináv országokról, Hollandiáról és Svájcról beszélnek! Ugyanakkor az ODS alibista módon olyan dolgokra panaszkodik, melyekben korábban erősen közreműködött. Az EU mostani tárgyalási taktikája nem bontaná meg úgy a jelöltek közös fölvételét, ha Klaus pártja a kezdektől nem kerülte volna úgy a visegrádi együttműködést, mint ördög a szentelt vizet. A nemzetállam regionalizálás miatti megszűnésének veszélye messze nem volna oly nagy, ha az ODS évekkel ezelőtt nem hátráltatta volna Csehország ésszerű regionalizálását - az időben végrehajtott és önkéntes regionalizálás az államot erősíti. Az afölötti panasz, hogy a Cseh Köztársaságnak egy partnere sincs az EU-ban, hamisan hangzik, tekintettel arra, hogy az ODS és Klaus a maga idején elviselhetetlen stréberségével a lehetséges partnereket inkább eltaszította; különben erről még ma is abszurd variációkat gondolnak, miközben Csehország természetes potenciális partnerében, Németországban, veszélyes konkurenst látnak, melynek hatását ki kell egyensúlyozni, hiszen túl erős, Európa föderalizációjának a szószólója s lelke mélyén a második világháború revíziójáról álmodik. Az Európai Unió alternatíváinál a kiáltvány nem bajlódik azzal a kérdéssel, hogy vajon az EFTA vagy az Egyesült Államok akar majd minket közeli szövetségesének: miért ne számolnának azzal, hogy kevesebbet tudunk ajánlani nekik, mint amit tőlük várunk?

A Kiáltvány fölrója az EU-nak, hogy nagyon is tudatában van helyzete előnyeinek, hogy egyszerre bíró és játékos. A szemrehányás az előbbiek alapján logikus, mégha rendkívül nevetséges is. Az EU-ba való fölvételünkre jogunk és igényünk van, az volna a helyénvaló, ha valamilyen harmadik, semleges hatalom minket az EU-ra erőszakolna. Alapvető hibája ennek az elmélkedésnek, hogy először is egyáltalán nem számol EU-beli természetes szövetségeseinkkel, azokkal az államokkal, melyekkel valóban egy súlycsoportban vagyunk, azaz régiónk jelölt-országaival, melyeket velünk együtt vesznek majd föl. Továbbá egyáltalán nem mérlegeli azt, hogy abban az esetben, ha nem vesznek föl minket, kitartóan és alázatosan kell igyekeznünk a jövőbeni felvételünkön és olyan megoldásokat kell keresnünk, melyek áthidalják a várakozási időt. Végezetül egy alapvető dolog: ma anyagilag, politikailag és morálisan tönkrement állapotban vagyunk. Fejlett, civilizált országok társaságába kerülünk s ez jótékony hatással lesz ránk. Ez áll nemzeti érdekünkben. Ezért esetünkben nem kell félni az Alapvető Emberi Jogok Chartájától vagy az európai bírósái intézmények beavatkozásától. Ellenkezőleg.

Megjelent a Mladá fronta dnes c. napilapban 2001. 4. 28.
Kövér Gábor fordítása