Események
Bohumil Doležal politikai jegyzetei index hozzászólásaikat várom

 

Vladimír Železný: A Klaus-korszak vállalkozójának portréja

A múlt héten hozta a Mladá Fronta Dnes a hírét a Nova TV és az ODS titkos szövetségének. Az, hogy Václav Klaus együtt ebédelt Vladimír Železný-vel vagy Jan Ruml Železný-t ócsárolja, még önmagában erről semmit nem mond. Érdekesebbek viszont a Klaus és Železný közötti párhuzamok, melyekbe minduntalan ütközünk, ha a televíziós mágnás genezisét és működését követjük.

Kezdetben volt egy ügyes ember, fölkészült menedzser és vállalkozó, aki addig nem tudta érvényesíteni kétségtelen tehetségét. A bársonyos forradalmat követő áttekinthetetlen posztdisszidens káoszban sikerült beszereznie egy bonyolult fölhatalmazást, a szükséges tőkét és összeszednie a munkatársak csapatát. Így alakult idegen pénzen ugyan, de azért egy cseh televízió. A médiavállalkozó egy csapással bekerült a Klaus-féle magánosítás sikeres férfiai társaságába, Soudek, Junek, Stehlík és Salzman közé - azzal a jelentős különbséggel, hogy az ő sikere nem tiszavirágéletű volt. A Nova TV tulajdonképpen az átalakulás cseh útjának az egyetlen hosszabb életű vívmánya, a Klaus és Železný közötti rokonszenv tehát egyáltalán nem véletlen.

Václav Klaus valaha azzal kezdte, hogy megígérte Václav Havelnak, hogy biztosítja a bársonyos forradalmat, az Igazság és Szeretet kormányát gazdasági oldalról. Valódi ambíciója természetesen már ekkor összehasonlíthatatlanul nagyobb volt ennél. Vladimír Železný jószolgálati, az Igazság és Szeretet elvén álló, a kultúrát s műveltséget terjesztő televízió projektjét nyújtotta át. Ez a fajta kuriózum körülbelül egy hónapig működhetett. Železný állítólag kijelentette: "minél szegényebb egy ország, annál kétségbeesettebben van szüksége a kereskedelmi televízióra. Könnyen lehet, hogy a kivételes kulturáltságunkról és választékos ízlésünkről szóló hagyományosan kedvelt elképzelésekről kiderül: merő mítoszok." El is kezdett ezen intenzíven dolgozni.

Egyetlen ember sem természetétől fogva művelt vagy műveletlen, úgy, ahogy szőke vagy barnahajú. A cseh társadalom a több, mint ötven éven át tartó különböző visszataszító rezsimek alatt rendkívüli mértékben műveletlenné lett. Alapvetően kétféle hozzáállás lehetséges itt: vagy az úgynevezett szociális mérnökség (fáradságos erőfeszítés arra, hogy a társadalom imitt-amott egy kicsit kulturáltabb legyen), vagy a bizalom a piac láthatatlan kezében, a kereslet és kínálat törvényeiben. Klaus és Železný a második utat választották. Így művelte Klaus a politikát, Železný a televíziózást.

Ennek eredménye, hogy ha a cseh értelmiségi (akit Klaus gyűlöl, Železný megvet) a Novára szorul (ami e cikk szerzőjével is történt a nemrégiben, a televíziós háború idején) úgy érzi magát, mint egy gimnazista, akit kisegítő iskolába tettek át. Nem is annyira cseh közszolgálati televízióban történtekről szóló némileg tendenciózus híradás (erre joga van egy magántelevíziónak), inkább az információ összeségében szegényes tartalma miatt. Ami nemcsak a hírszolgálatot, hanem például az időjárás-jelentést is jellemzi: mindig csak annyi információt tartalmaz, amennyit egy átlagos debil fejben tud tartani.

Ennek ellenére a Nova - abban az időben, mikor a Cseh Televíziót az általánosan dicsért Ivo Mathé vezette - pozitív szerepet játszott a versenyhelyzet megteremtésében. Például azonnal hozta a vitatott Megbékélés 95 petíció hírét: Mathé televíziója csak azután szánta rá magát, hogy az ODS választmánya is foglalkozott vele. Csak a Novában volt abban az időben lehetséges a köztársasági elnököt bíráló szóval illetni. Persze az ilyen információkat és ilyen kritikát a Nova maga szokása és módja szerint közölte. De közölte.

Aztán megtörtént Železnývel is a maga "szarajevói merénylete", konfliktusa a ČNTS-szel. Az amerikai alapítók elestek attól az illuziótól, hogy az a pénz, melyet valaha a Novába fektettek, még az övék. Hasonlóan ahogy Klaus az ODS-ben, a helyzetet kiállta és Novát megtartotta. Mindkét esetben az eredmény természetesen további barbarizáció lett. Ennek eredménye, hogy a rémülettől az égnek áll a finomabb lelkű néző haja attól, amit ma a magántévé mond. Ugyanakkor emlékeztetünk arra, hogy azt az érzést nem önmagában a magántévé hívja elő, hanem az úgynevezett cseh út módjára privatizált és üzemeltetett televízió. A televízió tükör lett, a cseh társadalom, Novákok társasága, olyannak mutatkozik benne, mint amilyen valójában, nem többnek. A cseh értelmiségiek ettől rosszul lesznek, de ez az ő bajuk.

Vladimír Železný élő emlékműve a Klaus-féle vállalkozói Disneyland-nek a cseh harmadik út egyetlen jelentős sikerének bizonyítéka.

Megjelent a Lidové noviny c. napilapban 2001. 2. 8.
Kövér Gábor fordítása